Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének a városi címek, kitüntetések, és elismerések adományozásáról szóló 47/2020 (IX.11.) önkormányzati rendelete értelmében a Közgyűlés „Hódmezővásárhely Közszolgálatáért”, „Pedagógus Életműdíj”, valamint „Hódmezővásárhely Nevelés– és Oktatásügyének Szolgálatáért” kitüntetést adományozhat.
A Közgyűlés „Hódmezővásárhely Egészségügyéért” kitüntetés adományozhat annak az egészségügyben tartósan kiemelkedő eredményességgel Hódmezővásárhelyen dolgozó személynek, aki: a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhelyi Tagintézményében foglalkoztatott egészségügyi dolgozó, Hódmezővásárhely közigazgatási területén a város egészségügyi alapellátást biztosító háziorvos, házi gyermekorvos, fogorvos, asszisztens, védőnő, iskolaorvos, és Hódmezővásárhely egészségügyében legalább 35 évet szolgált, erkölcsi tisztességgel, emberi megbecsüléssel rendelkezik és a szakmájában kimagasló teljesítményt ért el.
A kitüntetés nyugdíjba vonulás, szakmai, családi okokból való eltávozás alkalmából, egész életmű elismeréseként is adható. Kimagasló teljesítménynek számít különösen: az egyszeri jelentős eredmény (pl.: tudományos felfedezés, vizsgálati módszer kidolgozása, önfeláldozó tevékenység), a hódmezővásárhelyi egészségügyért elért kimagasló fejlesztés, vezetés, vagy országos elismerés.
A kitüntetésre javaslatot a Szociális és Egészségügyi Bizottság tehet 2025. május 15. napjáig.
A kitüntetést évente legfeljebb öt személy kaphatja, akik közül legalább egy személy nem orvosi végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozó.
A rendelet értelmében a Közgyűlés „Hódmezővásárhely Közszolgálatáért” kitüntetést adományozhat azoknak a nyugdíjas köztisztviselőknek, kormánytisztviselőknek, közszolgálati dolgozóknak, akik legalább 30 éven keresztül a köz szolgálatában álltak, és szakterületükön tartósan kimagasló teljesítményt nyújtottak. Évente legfeljebb egy személy kaphatja. A kitüntetésekre a javaslatotokat Dr. Márki-Zay Péter polgármesternek címezve 2025. május 15-ig írásban kell eljuttatni a mellékletben található nyomtatványon, a polgármesteri hivatal kabinetirodájára (Kossuth tér 1, első emelet 5-ös szoba).
A Közgyűlés „Pedagógus Életműdíj” kitüntetést adományozhat azon nyugdíjas pedagógusoknak, Hódmezővásárhelyhez kötődő személyeknek, akik a nevelő-oktató munkában legalább 30 éven keresztül tartósan kiemelkedő pedagógusi-oktatói-nevelői tevékenységet végeztek. Évente legfeljebb egy személy kaphatja. A kitüntetésekre a javaslatotokat Dr. Márki-Zay Péter polgármesternek címezve 2025. május 15-ig írásban kell eljuttatni a mellékletben található nyomtatványon, a polgármesteri hivatal kabinetirodájára (Kossuth tér 1, első emelet 5-ös szoba).
A Közgyűlés „Hódmezővásárhely Nevelés- és Oktatásügyének Szolgálatáért” kitüntetést adományozhat azoknak a dajkáknak, pedagógiai munkát segítőknek, akik legalább 25 éven keresztül kiemelkedő eredményességgel tevékenykedtek. Évente legfeljebb egy személy kaphatja. A kitüntetésekre a javaslatotokat Dr. Márki-Zay Péter polgármesternek címezve 2025. május 15-ig írásban kell eljuttatni a mellékletben található nyomtatványon, a polgármesteri hivatal kabinetirodájára (Kossuth tér 1, első emelet 5-ös szoba).
Felmerülő kérdés esetén kollégáink szívesen állnak rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeken: Kővágóné Kovács Magdolna, tel.:62/530-125
Javaslat Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének (formanyomtatvány):