Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Dobogón a kézilabdások

Harmadik helyen zárta a békéscsabai
felkészülési tornát az ASA-Consolis HNKC SE NB I-es női kézilabda csapata. A
legjobb kapusnak járó különdíjat a vásárhelyi Vörös Henrietta kapta meg.

A viharsarokban megrendezett Barvotel-kupán négy együttes
vett részt, a Kiskunhalas, a Vásárhely, a román Déva, valamint a hazaiak mérték
össze az erejüket. A HNKC SE-ből két kulcsember hiányzott, hiszen az ukrán
Nikolajenko, valamint a fehérorosz Abramovics az Európa-bajnokságon szerepelt
hazájuk nemzeti együttesével. Ráadásul Farkas József csapatából többen is
sérüléssel bajlódnak, valamint az elmúlt két hét elsősorban a fizikai
felkészülés jegyében telt el. A vásárhelyiek először a román vetélytárssal
mérték össze a tudásukat és balszerencsés hajrával 29-28-as vereséget
szenvedtek. A második mérkőzés volt a mélypont, hiszen a kék-sárgák simán
36-29-re kikaptak a Kiskunhalastól. A torna zárása azonban jól sikerült, hiszen
a házigazda békéscsabaiakat végig biztosan vezetve 27–23-ra legyőzte a
vásárhelyi együttes. A körbeverések után végül a Halas szerezte meg a
tornagyőzelmet, második lett a Déva, a HNKC SE a harmadik helyen zárt, míg a
Békéscsaba a negyedik pozíciót érdemelte ki. A különdíjak közül Vörös Henrietta
a legjobb kapusnak járó elismerést vehette át. A vásárhelyiek felkészülése
természetesen tovább folytatódik, hiszen január 10–én, a listavezető Debrecen
otthonában már bajnoki pontokért küzd a kék-sárga együttes.

Megszakítás