Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Dobogós futások Salgótarjánban

A Hódmezővásárhelyi Tájfutó Club versenyzői Salgótarjánban az
diákolimpia országos döntőjében a várakozásoknak megfelelően
teljesítettek. Sőt, a nagyon erős mezőnyben egy−két meglepetéshelyezés
is becsúszott.

Ilyen
volt Petrócki Ádám egyéni sprint számban elért pontszerző, hatodik
helyezése, valamint a Csongrád megyei válogatott váltóval elért ötödik
pozíciója. A kezdő lányoknál Molnár Krisztina és Gubicza Viktória
remekül versenyeztek, kategóriájukban egy első és egy második helyet
sikerült besöpörniük. A diákolimpián induló két utánpótlás versenyző
Molnár Viktória és Hetényi Péter közvetlen az élmezőny után ért célba.
Az F21-es kategóriában pedig Forrai Gábor szerezte meg a Salgó Kupát.

Megszakítás