Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Dohányfüstmentes munkahelyek

Arra kéri a hódmezővásárhelyi munkáltatókat a helyi polgármester, hogy
csatlakozzanak az önkormányzat dohányfüstmentes munkakörnyezetet
teremtő programjához. Erről maga Lázár János beszélt pénteken az
alföldi városban.
Levélben arra kérem a város 1.700 munkáltatóját, kezdeményezzék
a dolgozóknál, hogy munkahelyüket nyilvánítsák dohányfüstmentessé –
mondta a fideszes politikus sajtótájékoztatóján.
A polgármester közölte, előzetesen mát több munkaadóval
egyeztettek, s ők pozitívan fogadták a kezdeményezést, melyhez
levélben jelezte csatlakozását Szabó Pál is, a legtöbb munkavállalót
foglalkoztató magyar cég, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója.
Lázár János emlékeztetett rá, néhány héttel korábban az
önkormányzati intézmények és cégek kollektívái a nemdohányzók
védelméről szóló törvénnyel összhangban döntöttek arról, hogy
munkahelyük szeptember 1-jétől dohányfüst-mentessé válik. A 35
intézménynél és cégnél ez összesen 3.500 munkavállalót érint.
Az önkormányzat döntött arról, hogy valamennyi munkavállalónak
ingyenes többletjutatásként fölajánlja a dohányzásról leszoktató
programon történő részvételt. Ennek érdekében már fölvették a
kapcsolatot különböző orvos szakmai szervezetekkel – tudatta a
politikus.
A város közgyűlése szeptemberben a játszótereket –
dohányfüstmentessé nyilvánítja – mondta Lázár János.
(MTI)