Felavatták
az 1998-ban elhunyt Kenéz Ernő operaénekes domborművét a Bethlen Gábor
Református Gimnáziumban. A portrét Lantos Györgyi és Máté István szobrászművészek
készítették.
Kenéz Ernő
1922-ben született Hódmezővásárhelyen. Tanulmányait a sóshalmi iskolában
kezdte, majd a református gimnáziumban folytatta, végül gyógyszerész lett. 25
évesen kezdte el képezni énekhangját a szegedi konzervatóriumban és sikert
sikerre halmozott. Több mint négyszázötven színpadi fellépése volt. Kenéz Ernő
1998-ban hunyt el. Arcmását pedig már nemcsak egy Szeremley utcai ház falán
elhelyezett emléktábla őrzi, hanem a Bethlen Gábor Református Gimnázium is. Az 1931-ben érettségizett diák portréját
Lantos Györgyi és Máté István szobrászművészek készítették.
– A férjem a
Bethlenbe járt és itt élt Vásárhelyen, az ő emlékére állíttatom a domborművet.
Már rég szerettem volna, csak eddig sosem sikerült, mindig volt valami
akadálya. Most elhatároztam, hogy keresztülmegyek tűzön-vízen és megcsináltatom
– mondta Kenéz Heka Etelka, a művész özvegye.
Az alkotást
dr. Apró Ferenc Kölcsey-díjas művészettörténész, valamint Kádár Péter, a
gimnázium igazgatója avatta fel.
– Én azzal
az ígérettel, elköteleződéssel szeretném megköszönni iskolánk e jeles fiának
emléket állító özvegy felajánlását és a művészek kiváló művészi alkotását, hogy
az ének és a zene kultúrájában ez az iskola előre fog haladni, úgy, ahogyan ezt
megkívánja tőlünk nemzeti kultúránk – mondta Kádár Péter igazgató.