A 47-es főút
Hódmezővásárhelyet elkerülő szakaszára a kormány számtalan tervet készített az
elmúlt évek folyamán, amelyeket végül kivétel nélkül el is vetettek. Dr. Lázár
János polgármester, országgyűlési képviselő 2009. október 30-án 18 órától a
Visszhang utcai olvasókörben fórumra hívja a vásárhelyieket, hogy olyan terv valósuljon
meg, amely a városban élők számára leginkább megfelelő.
Hosszú ideje terveznek az állami közútkezelő szakemberei,
sok pénzt elköltöttek, ám évek óta nem találnak olyan megoldást az elkerülő
útra, amely minden hatóságnak megfelelne.
–
Az önkormányzat mozgástere meglehetősen szűk ebben a kérdésben. Az állami közút kezelője még 1994 és 95-ben
tanulmánytervet készített a 47-es főút Hódmezővásárhelyet elkerülő szakaszára.
A szakemberek négy variációban gondolkoztak, melyek közül kettő északról, kettő
pedig délről kerülné el a várost – mondta el Mucsi László a Polgármesteri Hivatal
Városfejlesztési és városüzemeltetési irodájának vezetője.
Az
A-jelű útvonal nem is érintené a települést, a B-jelű hasonló lett volna ehhez,
de a Jókai utcát is igénybe venné. A C jelű párhuzamosan haladna a várost
kettészelő vasútvonallal, míg a D jelzéssel ellátott délről kerülné el Vásárhelyt.
Az önkormányzat az utóbbi két elképzelést támogatta, ám egyelőre végleges
megoldás nincs. Az állami cég tervezői ugyanis számos műszaki és
költségtakarékossági okra hivatkozva eddig még nem tudtak megoldást találni.
–
Úgy tűnt, hogy a C-jelű útvonal mindenkinek megfelel, ám a MÁV az utolsó
pillanatban megváltoztatta a véleményét – árulta el Mucsi László – A vasúti
vonalat keresztező egyik műtárgy miatt emeltek kifogást. Azt az indokot
fogalmazták meg, hogy egyszer valamikor, egyelőre meghatározatlan időpontban
akár két sínpár is futhat majd a Szeged-Békéscsaba vonalon, így visszavonták a
hozzájárulást.
A
tervezők ennek megfelelően módosították a terveket, majd idén augusztusban egy
újabb nyomvonal ötletével álltak elő.
– A
Vásárhelynél kisebb környező települések közül Szentesen és Orosházán megépült
az elkerülő út, míg Csongrádon néhány hónapja kezdődtek el a munkálatok, nálunk viszont egyelőre végleges terveket sem tudtak
kidolgozni –
mondta az irodavezető.
A város polgármestere, a térség országgyűlési képviselője dr. Lázár János 2009. október 30-án 18 órától a
Visszhang utcai olvasókörben fórumra hívja a vásárhelyieket, hogy közösen
alakítsák ki a város álláspontját, és végül olyan terv valósuljon meg, amely a
városban élők számára leginkább megfelelő.