Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Dörölye Fesztivál Vásárhelyen

A derelye a magyar paraszti kultúra
egyik legrégebbi tésztaétele; már 16. századi szakácskönyvek is említést tesznek
róla. A barátfüle tiszteletére rendezik meg Hódmezővásárhelyen május 1-jén,
szombaton a Dörölye Fesztivált. Az Árpád utcai tájházban délután májusfával,
táncházzal, bábosokkal, este pedig utcabállal várják az
érdeklődőket.

A derelye az alföldi parasztpolgár
családok legrangosabb tésztaétele volt, több hagyomány, néphiedelem is
kapcsolódik hozzá. András-napon például a hajadon lányok barátfülét főztek,
amelybe előzőleg papírdarabkákat tettek. Ezekre a papírokra férfineveket írtak,
és amelyik derelye a leghamarabb feljött a víz felszínére, olyan nevű kérőre
számíthattak.

A barátfüle elnevezés egyes források
szerint a szerzetesektől származik, mások szerint viszont a 19. századból –
ekkor egy Freund, azaz Barát nevű vendéglős árult lekvárral töltött főtt tésztát
budai éttermében. A derelye a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, mégpedig
két alkalommal is: 1982-ben egy sváb fogadós huszonkét perc alatt 1134 derelyét
készített el, 2000-ben pedig szintén egy német szakács készítette el a világ
legnagyobb derelyéjét.

Május 1-je Vásárhelyen a dörölye napja
lesz: a legendás tésztaétel jegyében fognak zajlani a szombati események. Már
délután 1 órától várják a kicsiket és nagyokat májusfa-állítással,
doromb-játékkal, bábosokkal.  A jóízű tésztaebédet táncházban
mozoghatják le az Árpád utcai tájházhoz látogatók, a gyerekeket pedig kézműves
foglalkozások, pónifogat és vidámpark fogadja majd. A Petőfi Művelődési Központ
által szervezett szombati mulatságot utcabál zárja délután öt
órától.

A program:

13.00 óra Májusfa állítás

13.10 óra Májusfa körbetáncolás –
Kisárendás tánccsoport

13.20-14.00
óra Népszínház – „Az ördög”

14.00-14.10
óra Juhász István  – doromb

14.10 óra Dörölye Fesztivál

15.00 óra Fabatka Bábszínház

15.30 óra Dabis Róbert nótaénekes

16.00 óra Táncház – Kankalin Néptáncegyüttes

17.00 óra Utcabál  – Chevrolet Band

Díszmadár kiállítás,
kézműves foglalkozások, vásárosok, vidámpark, pónifogat, vendéglátók.

Megszakítás