Tisztelt
Hegedűs Lórántné Képviselő Asszony! Megértem,
hogy Budapestről messze van Hódmezővásárhely és azt is, hogy a jelek szerint
pártja helyi képviselői nem tudják Önt megfelelően tájékoztatni a város ügyeit
illetően. Pontosan ennek érdekében invitáltam Önt városunkba, amikor levelével
megkeresett egy konkrét szerződés példányát kérve. Sajnos Ön nem élt
meghívásommal, pedig amennyiben tájékozódott volna, megtudhatta volna, hogy félinformációkon alapuló ismeretei komoly hiányosságokat tartalmaznak.
Tisztelettel arra kérem, a közvélemény és a sajtó félrevezetése helyett a
jövőben inkább tájékozódjon, mielőtt Hódmezővásárhelyről kíván nyilatkozni.
A Jobbik képviselői félrevezetik a sajtót és a bankok
oldalára állnak!
Tisztelt
Hegedűs Lórántné Képviselő Asszony!
Megértem,
hogy Budapestről messze van Hódmezővásárhely és azt is, hogy a jelek szerint
pártja helyi képviselői nem tudják Önt megfelelően tájékoztatni a város ügyeit
illetően. Pontosan ennek érdekében invitáltam Önt városunkba, amikor levelével
megkeresett egy konkrét szerződés példányát kérve. Sajnos Ön nem élt
meghívásommal, pedig amennyiben tájékozódott volna, megtudhatta volna, hogy fél
információkon alapuló ismeretei komoly hiányosságokat tartalmaznak.
Tisztelettel arra kérem, a közvélemény és a sajtó félrevezetése helyett a
jövőben inkább tájékozódjon, mielőtt Hódmezővásárhelyről kíván nyilatkozni.
Az ön
által emllített, jelenleg parkolóként funkcionáló, két, összesen 1305 m2 alapterületű
ingatlanért cserébe, a terület bevonásával, 4,7 milliárd forintos beruházás
keretében létesülő Hód-Udvarház nevű lakó-, kereskedelmi-, szolgáltató- és
irodaközpontban az önkormányzat 401
m2 nagyságú irodahelyiségek tulajdonjogát kapja.
Ingyenes átadásról tehát szó sincs! Arra a kérdésre pedig, hogy miért ezzel a
céggel köt a város megállapodást egyszerű választ adhatok: mert ez a cég
rendelkezik a beruházás akcióterületén ingatlannal. A Kossuth tér 5. szám
alatti, a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó – városképi jelentőségű –
Bankpalota épülete ugyanis a jelentkező kizárólagos tulajdonában áll.
Tisztelt Sneider Tamás Képviselő
Úr!
Meglepődve
tapasztalom, hogy a Jobbik a bankok oldalára állt! A Jobbik tehát elfogadja,
hogy a magántulajdonban lévő pénzintézetek szabadon vezethetnek nyilvános BAR
listákat, azonban jogsértést kiált, mikor az általam vezetett önkormányzati
adóhatóság nyilvánosságra hozza azok nevét, akik Magyarország törvényeiben
meghatározott adófizetési kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, de nem kérnek
fizetési könnyítést, vagy fizetési halasztást sem!
Sajnálatos,
hogy törvényalkotóként nincs tisztában azzal, hogy az adóhatóság az
önkormányzati szinten nem a polgármester, hanem a jegyző. Az én erkölcsi
érzékemet sérti, hogy azok a polgárok, akiknek a bankok a CHF hiteleket
korlátlanul osztogatták BAR listára kerülhetnek, ugyanakkor azok, akik
lustaságból nem tartják be a törvényben rögzített határidőket az Önök védelmében
részesülhetnek. Egyetlen adózót sem utasítottam vissza, aki fizetési
könnyítésért, vagy részletfizetés iránti kérelemmel keresett meg és egyetlen
ilyen kérelmet benyújtó adózó nevét sem hoztuk nyilvánosságra. Pontosan az
igazolja az eljárásom szükségességét, amit Önök elmaszatolásként emelnek ki,
hogy a névsorban lévők jelentős része „csak” pár ezer forinttal tartozik, mivel
egyikük sem kért fizetési könnyítést.
Tisztelt
Hegedűs Lórántné, Tisztelt Sneider Tamás!
Sajnálom, de vissza kell dobnom a
labdát: a képviselő, aki úgy áll a sajtó nyilvánossága elé, hogy azt sem tudja
miről beszél, az annyit is ér!
Tisztelettel:
Dr. Korsós Ágnes
Címzetes főjegyző