Dr. Lázár János polgármesterjelölt
ma délelőtt sajtótájékoztató keretében mutatta be a helyi önkormányzat
képviselőjelöltjeit a Fekete Sas Kávézóban. Az október 3-ra kitűzött
helyhatósági választásokra a polgármester egy olyan „csapatot” állított össze,
akiket méltónak tart arra, hogy a város szolgálatába állva kivívják, és négy
éven keresztül megtartsák a lakosság bizalmát.
Október 3. a helyhatósági választások időpontja.
Hódmezővásárhelyen a korábbi 14 helyett 10 egyéni választókerület került
kialakításra, ami 10 egyéni választókerületi képviselő megválasztását teszi
lehetővé.
– Tisztességes, megbízható, közéletben jártas, évtizedes
tapasztalattal rendelkező emberekből álló csapatot szeretnénk összeállítani –
mondta el beszédében a polgármester. A jelöltek olyan profi helyi politikusok,
akik szakmai tapasztalatukkal és a városért tett eddigi munkásságukkal
kivívhatják a köz tiszteletét és bizalmát.
A város első embere fontosnak tartja, hogy Vásárhely
mindenkori vezetése felülemelkedjen a pártpolitikán, és egy új, élhető várost
teremtsen, hiszen politikai bosszúból és viszályokból nem lehet építkezni. A
polgármester úgy véli, az elkövetkezendő négy évben úgy kell a várost építeni,
hogy az akár az elkövetkezendő húsz-harminc évre is meghatározza a város
jövőjét.
A bemutatás során minden jelölt múltjáról és
munkásságáról szó esett. Az egyes választókörzet képviselőjelöltje Almási
István, a kettesé dr. Kószó Péter, akiket Lázár János alpolgármesternek is
jelölt. A hármas választókerületben dr. Kovács Lászlót, az Erzsébet Kórház
orvos-igazgatóját jelölték, a négyesben Fekete Ferencet. Az ötödik
választókörben dr. Grezsa István indul jelöltként, míg a hatosban Cseri Tamás, a
Németh László Városi Könyvtár munkatársa. A hetes körzetet dr. Havasi Katalin, a
Fidesz helyi elnöke, a nyolcast Molnárné Kecskeméti Rita képviselhetné. A
kilencedik választókörzetben Hegedűs Zoltán, a tízesben pedig Benkő Zsolt kapta
a megtisztelő, ám egyben hatalmas felelősséggel járó feladat
lehetőségét.
Dr. Lázár János bejelentette, hogy a Fidesz Magyar
Polgári Szövetség Csongrád megyei listáján 3 hódmezővásárhelyi jelölt: Ádók
János, Ozgyin Mihály és Varga András indul.
A polgármester köszönetét fejezte ki eddigi munkájukért
azoknak a jelenlegi képviselőknek, akik nem indulnak az őszi választásokon.
Külön kihangsúlyozta Tóthné Kecskeméti Katalint, aki kiemelt városi
tisztségviselőként az oktatási rendszer felügyeletét látja el, ami ezek után sem
bizonyul csekély feladatnak.