Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Dr. Rapcsák András emlékverseny a Fekete Sasban

Tizedik alkalommal
kerül megrendezésre szombaton 9 órától a néhai polgármesterről, dr. Rapcsák Andrásról elnevezett sakk
emlékverseny a Fekete Sasban. A verseny tétje ezúttal egy 150 ezer forintos
vásárlási utalvány lesz, nevezni a verseny napján a helyszínen is lehet.

A névadó dr. Rapcsák András nemcsak politikus és
polgármester, hanem ponterős csapatjátékos volt, jól ismerte a 64 fekete-fehér
mező rejtelmeit, behatóan tanulmányozta a sakk szakirodalmát. Székházat
alapított, s ha kellett, szponzorálta egyesületét. Szenvedélyesen szeretett
sakkozni, e szellemi sport iránti elkötelezettségét sakktársai máig nagyra
értékelik.  A X. emlékverseny színhelye
július 16-án szombaton ezúttal is a patinás Fekete Sas lesz, ahol többek között
az ismert vásárhelyi származású nemzetközi mester, Tatár Kis Szabolcs is a
sakktábla mellé ül. A játék svájci rendszerű szisztéma szerint, kilenc partiból
áll majd.

– Az azonos pontcsoportúak összesorsolásra kerülnek majd és
így lesz a nyolcvan fős mezőnyből mindenki a vele azonos pontszámot elérő
ellenfele – mondta Botka Péter, a verseny szervezője.

Az emlékverseny reggel 9 órakor kezdődik és délután 3 óráig
tart. Aki kedvet érez és nemcsak nézőként, hanem versenyzőként részt szeretne venni
a profiknak szóló szellemi tornán, az a verseny napján fél 9-ig még leadhatja
nevezését, amely vásárhelyieknek térítésmentes. A rendezvény nyilvános és
minden érdeklődő számára ingyenes.

Megszakítás