Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Dunai Edit fotóiból nyílt kiállítás

A vásárhelyi Dunai Edit fotóiból nyílt kiállítás a
Németh László Gimnázium és Általános Iskola aulájában. A programmal kezdetét
vették a Németh László Napok.

Dunai Editnek 2006-ban volt utoljára önálló kiállítása
Vásárhelyen. Mivel a Képzőművészeti Főiskola festő szakán végzett, így a
közönség akkor festményeit csodálhatta meg. Azóta már számos szakmai díjat
gyűjtött be és más műfajban is kipróbálta magát. A jelenleg Budapesten élő
művész most azt mutatta meg az érdeklődőknek, hogy a fotózást is magas szinten
űzi.

– Nem közvetlenül használom a fotót a munkáimhoz. Számomra a
fénykép nem azt jelenti, hogy erről festek, viszont utazásaim során és egyéb
alkalmakkor úgy bizonyult, hogy a pillanat megragadása sokkal jobban működik,
mintha egy füzettel leülnék és ott a helyszínen készítenék vázlatokat, így
inkább ezt a lehetőséget aknáztam ki. Természetesen vannak olyan pillanatok,
mint a naplemente, vagy a víz mozgása, aminek megragadására ezt a technikát
tartottam a legmegfelelőbbnek – mondta Dunai Edit festőművész.

A fotók több hétig láthatóak a Németh László Gimnázium és
Általános Iskolában. Ezzel a programmal kezdődtek meg a Németh László Napok,
melynek programjain lesznek tánc bemutatók, konferenciák és matinévetítések is.