Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Edzésben a HNKC SE

Felkészülési
tornán szerepelt az ASA-Consolis HNKC SE. A vásárhelyi csapat a
Debrecen és a házigazda Kiskunhalas mögött a harmadik helyen
végzett.

Az
erőpróba nyitómeccsén a DVSC magabiztos 24–13-as győzelmet
aratott a Halas ellen. A folytatásban a hajdúsági alakulat és a
vásárhelyi csapat mérte össze a tudását. A kiegyenlített
párharc során a Loki mind a két félidőt egy-egy góllal
megnyerte és végül 36–34-es győzelmet aratott. A HNKC SE
játékosai közül Sopronyi 8, míg Koroknai 6 góllal volt a
legeredményesebb. A torna záró találkozóján rövidített
játékidő mellett a hazaiak és a vásárhelyiek léptek pályára.
A Kiskunhalas 18–16-ra diadalmaskodott, a vendégeknél Gionea 6,
míg Koroknai 5 találatig jutott. Farkas József vezetőedző a
torna után úgy vélte: elsősorban a figurák gyakorlása, az új
játékosok beépítése szempontjából volt fontos ez az erőpróba.
A vásárhelyiek felkészülése holnap hazai környezetben, a Balogh
Imsi Sportközpontban újabb tornával folytatódok. A délután
folyamán a négy résztvevő csapat, 2×20 perces meccsek során méri
össze a tudását. A HNKC SE programja a következőképpen alakul.
14 órától a Kiskunhalassal, 17 órától az NB I-ben újonc Hunnia
KSK-val, míg 19 órától a szerb Kikinda együttesével meccselnek
a kék-sárgák. Az I. Trihandsport kupa eredményhirdetését pedig
20 órától rendezik meg.

Megszakítás