Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Égbekiáltás a délvidéki magyar népirtásról

A második világháború végén magyarellenes etnikai tisztogatásokra került sor a szomszédos országokban. A délvidéki népirtást évtizedeken keresztül hallgatás övezte. A témában nemrégiben jelent meg egy összefoglaló tanulmánykötet Délvidéki Magyar Golgota 1944-45 címmel, melynek egyik szerzőjével, Bank Barbara történész-levéltárossal Gulyás László történész beszélget, érintve a kutatások, a kegyeletadás, a rehabilitáció és a kárpótlás akadályait, ellentmondásait és lehetőségeit március 27-én, szerdán 17 órakor a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

1944-45-ben, brutális támadás érte a magyarságot a Délvidéken. A Tito partizánjai vezényletével végrehajtott több tízezer ártatlan magyar áldozatot és még több kifosztottat, lágernyomorítottat eredményező népirtásról hosszú évtizedekig még beszélni sem lehetett. A rendszerváltást követő húsz év is alig hozott változást: szerb elzárkózás, relativizálás és jelentéktelenítés, valamint visszatérően erőtlen, elvtelen és kényszeres magyar igazodási lépések kettőssége jellemezte a délvidéki népirtást értelmezni igyekvő politikai szándékokat.

2010 óta a magyar politikában, közbeszédben és tudományos erőfeszítésekben jól érzékelhetően lassú paradigmaváltás zajlik az 1944-45-ös délvidéki események megítélésével és értelmezésével kapcsolatban. Eme szemléletváltás kiemelkedő eseménye volt, amikor 2011-ben a magyar állam a legmagasabb szinten nyilvánította ki, hogy 1944-45-ben a Délvidéken a magyarok ellen elkövettet népirtás zajlott, amelynek feltárása és jóvátétele a szerb államnak és szerb társadalomnak is elsőrangú felelőssége.   

2011. november 25-27 között a Magyar Országgyűlésben, a Magyar Tudományos Akadémián, a Trianon Múzeumban és a Szent István Bazilikában új korszakot nyitó megemlékezéseket, rendezvényeket, konferenciákat tartottak, kiállításokat nyitottak meg. A Délvidéki Magyar Golgota 1944-45 című tanulmánykötet e korszakos rendezvények legfontosabb gondolatait és kapcsolódó dokumentumait mutatja be.

betplaybetplay girişbetplay güncel girişkavbetkavbet girişmars bahismars bahis girişmars bahis güncel giriştophillbettophillbet girişpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişbetsmovebetsmove girişjojobetjojobet giriş
Megszakítás