Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Egy csésze gondoskodás

Az Egy csészényi gondoskodás című
országos program keretében ülésezett a Máltai Szeretetszolgálat dél-alföldi
csoportja a Károlyi Házban. A szakmai megbeszélésen a szervezet helyi
munkájáról és a segítségnyújtás lehetőségeiről esett szó. 

A Máltai Szeretetszolgálat az egyik nagy hazai céggel karöltve indította el
a Máltai Kávéház elnevezésű rendezvénysorozatot. A program célja, hogy az
emberek leüljenek egymással beszélgetni és újra megtalálják a segíteni akarás
örömét.

– Ez a program elsősorban az egymás iránti bizalomról és
felelősségvállalásról szól – mondta Rigóné Kiss Éva, a dél-alföldi csoport
titkára.

A Máltai Szeretetszolgálat fő tevékenysége az adománygyűjtés és osztás. A
régióban húsz településen működnek helyi csoportok, Vásárhelyen már közel
másfél évtizede végeznek eredményes munkát a szeretetszolgálat munkatársai. A
helyi központ évek óta a Zrínyi utcában található.

– Eddig kiváló munkát végzett a vásárhelyi csoport, akik most
vezetőségváltás előtt állnak. A korábbi elnök egészségügyi okok miatt kénytelen
volt lemondani és másnak átadni a helyét, ezért egy új embert kell keresnünk,
aki a tradíciókat továbbviszi – tette hozzá Rigóné Kiss Éva.

A tapasztalatok szerint főleg a téli időszakban nő meg ugrásszerűen a
rászorulók száma, ezért ilyenkor sokasodnak a szervezet programjai. A
legjelentősebb az Adni öröm kampány, amely során élelmiszert gyűjtenek, majd az abból készített csomagokat  karácsonykor osztják ki.

Megszakítás