Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Egy éve teljesítenek szolgálatot a körzeti megbízottak

Főleg utcai randalírozás és
csendháborítás miatt keresték fel eddig a vásárhelyiek és a
külterületen élők a körzeti megbízott rendőröket.

A Biztonságos
Vásárhely Program keretében közel egy éve dolgoznak  körzeti
megbízottak Hódmezővásárhelyen. Kiemelt feladatuk, hogy a lakossággal egyre szorosabb kapcsolatot
alakítsanak ki. Vásárhely minden városrészében és külterületén
teljesítenek szolgálatot, a kijelölt rendőrök szemmel tartják a
környéket és meghatározott időpontokban fogadóórákat
tartanak az olvasókörökben, amelyek során megismerik a helyiek észrevételeit, panaszait. Az elmúlt időszak tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy ezeken a fórumokon
elsősorban közérdekű problémákkal jelentkeztek a vásárhelyiek.

– A legtöbb
esetben közterületi randalírozásokkal, csendháborítással,
garázdasággal összefüggő jogsértések illetve szórakozóhelyek
működési rendjével kapcsolatos felvilágosítás miatt keresték
fel a kollégákat a lakók – tájékoztatott dr. Rádi Norbert
rendőrkapitány.

A körzeti
megbízottakkal való egyeztetésből az is kiderült, hogy a legtöbb
észrevétel a belvárosi, a tarjáni és a tabáni városrészből
érkezett.

– Amikor
fokozott ellenőrzéseket, akciókat tervezünk, akkor elsősorban
azokra a városrészekre és arra az időintervallumra lehet
összpontosítani, ahol és amikor a legtöbb probléma jelentkezett.
Mivel korlátozott a járőrök száma, ezért a vásárhelyi
kapitányság így hatékonyabban tudja kihasználni erőit –
mondta Rádi.

A városban és
környékén dolgozó 13 körzeti megbízott a jövőben is
rendszeresen tart majd fogadóórákat az olvasókörökben.

betplaybetplay girişbetplay güncel girişkavbetkavbet girişmars bahismars bahis girişmars bahis güncel giriştophillbettophillbet girişpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişbetsmovebetsmove girişjojobetjojobet giriş
Megszakítás