Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Egy havi áramszámlát spórolnak a kórházban napelemekkel

A vásárhelyi és a makói kórházban ismét energetikai fejlesztések valósultak meg. További napelemes rendszerrel, megújuló energiaforrással tették költséghatékonyabbá és egyúttal környezetkímélőbbé az intézmények működését.

 

– Két telephelyen valósult meg beruházás, Hódmezővásárhelyen és Makón. Összesen 846 darab napelemet helyeztünk el az épületeink területén, illetve a földre telepítve. A beruházás teljes költsége 132,57 millió forint volt. Ebből Vásárhelyen 57, Makón pedig 67 millió forint – mondta Kallai Árpád, a CSMEK Hódmezővásárhely – Makó főigazgatója az energetikai fejlesztésről.

 

 

A projekt a Széchenyi 2020-ban, az Európai Kohéziós Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósult meg 100%-os, vissza nem térítendő támogatás segítségével.

 

 

A hódmezővásárhelyi helyszínen a korábbi 50KW-os rendszer további 117 KW-tal bővült, amelyhez 390 napelemet használtak fel.

 

 

– 63600 kilogramm széndioxid kibocsátását tudja megelőzni, amely jelentős környezetkímélő lépés a részünkről. Egy havi áramszámlát tudunk megspórolni ezzel a napelemmel, amelyet újonnan telepítettek. Éves szinten a korábban telepített napelemekkel együtt intézményi szinten 15 millió forint az, amellyel csökken a megvásárolt áramigénye az intézményünknek – tette hozzá a főigazgató.