Négy ittas közlekedő akadt fenn tegnap közúti
ellenőrzésen Hódmezővásárhelyen. Az év első hónapjában 36 esetben
jelzett alkoholfogyasztást a szonda.
A kora reggeli órákban a Holló utcán állítottak meg egy Opel
típusú személygépkocsit a járőrök. A jármű 36 éves sofőrjén
alkoholszagot éreztek, ezért szondát fújattak vele, ami igazolta is a gyanút.
A férfi vezetői engedélyét a helyszínen elvették, szabálysértési eljárás
indult ellene.
A déli órákban a Simonyi és a Klauzál utca
kereszteződésénél figyeltek fel egy kerékpárosra a rendőrök, ugyanis a 32
éves férfi meglehetősen bizonytalanul irányította kétkerekűjét, majd nem
sokkal később egy segédmotor-kerékpárost vontak intézkedés alá a Jókai utcán.
Utóbbi 36 éves sofőrje szintén szabálysértési értékhatárt meg nem
haladóan fogyasztott szeszes italt a vezetés megkezdése előtt. Az
egyenruhások az ő vezetői igazolványát is elvették.
Negyed órával
később ismét a Klauzál utcán figyeltek fel egy másik motorosra, aki
igazoltatása során elismerte, hogy három deciliter tömény és másfél liter bor
elfogyasztása után indult útnak. A férfi ellen ittas járművezetés vétsége
miatt büntetőeljárás indult. Ügyét a rendőrség gyorsított eljárásban, ún.
bíróság elé állítás keretében fejezi be.
A Hódmezővásárhelyi
Rendőrkapitányság járőrei az új év első hónapjában 36 ittas közlekedővel
szemben kezdeményeztek szabálysértési vagy büntetőeljárást. A helyszínen tíz
vezetői engedélyt vettek el. A különbség elsősorban abból adódik, hogy többen
vezetői engedély nélkül, vagy már eltiltás hatálya alatt vezettek
ittasan.