Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Egy igazi vasember avatta fel a hódmezővásárhelyi futópályát

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Népkerti Futópályát a Gyarmati Dezső Sportuszoda parkolójánál. Az eseményen Almási István polgármester valamint Kropkó Péter triatlon versenyző, többszörös Ironman bajnok mondott köszöntőt. A megnyitót követően futó- és ugróiskola bemutatót tartottak a Hódiák SE atlétái, majd általános- és középiskolai váltófutó versenyre kerül sor, amelyen a város valamennyi általános- és középiskolájának csapata részt vett.

A népkerti futópálya  Bartók Béla utcai kiindulással és Tóalj utcai végződéssel került kialakításra, mindkét végpontnál egy-egy hurokszerű fordulóval. A területen csapadékvízelvezető csatorna húzódik, amelyet pályázati forrásból lefedtek, lezártak a futópálya építést megelőzően. A pálya 3 méter széles, egy teljes kör 1030 méter hosszú, 2 illetve 3 sávos, a burkolat piros színű, fehér, kék felfestéssel. A sávok kialakításánál a város gondolt az iskolai hasznosításra is, ezért 60 és 100 méteres 3 sávos futópályák is felfestésre kerültek. A talajszinttől 10 centiméterre kiemelkedő pályára speciálisan a futáshoz kifejlesztett, öntött gumi burkolatú sportborítás készült, amely sportolás közben kíméli a végtagokat és a gerincoszlopot, valamint lényegesen biztonságosabb, mint a szilárd burkolatú beton illetve aszfalt pályák.

– Nem csak Hódmezővásárhely életében, hanem országosan is elismerésre méltó ez a futópálya, ugyanis a margitszigeti futópálya után ez a második, ami létrejött egy parkban. Ez egy 50 millió forintnyi beruházás, úgy tudom a futók ezt már ki is próbálták. Nagy lehetőséget jelent nem csak a triatlonistáknak – akik itt futhatnak, úszhatnak a mellette lévő uszodában, majd kerékpározhatnak a környező utcákban – hanem minden sportolónak is, mivel minden sportág alapja a futás- mondta Almási István polgármester. 

Az eseményt Kropkó Péter triatlon versenyző, többszörös Ironman bajnok is megtisztelte.

Kropkó Péter 1984-ben indult első triatlonversenyén, 1986-ban már Bécsben, egy nemzetközi versenyen állt rajthoz. A következő évben nyert is itt, majd 1988-ban eljutott az első hivatalos, Németországban rendezett Ironman versenyre, ahol nagy meglepetésre ötödik lett. Még ebben az évben első magyarként elindult – az egyik legnehezebbnek tartott – Hawaii Ironman-viadalon. Több mint húszéves pályafutása alatt megnyerte a dán, kétszer a svájci, háromszor a japán Ironman-bajnokságot, négyszer megnyerte a japán Strongman-viadalt, és kétszer hetedik lett Hawaiion is.  Összesen ötvenegy Ironman-viadalon indult. Japánban szobrot is állítottak tiszteletére.

– Hódmezővásárhely nem először mutatja meg, hogy merre fele kell mennie az országnak. Akár a mindennapos testnevelésről beszélünk, akár arról az infrastruktúráról, amivel a város rendelkezik, példaként említhetném ezt a gyönyörű uszodát és azt, hogy a Margitsziget után itt jelenik meg ez a kivilágított futófolyosó. Ezzel Vásárhely bizonyítja továbbra is, hogy az ország élvárosai közé tartozik – mondta Kropkó Péter triatlon versenyző, többszörös Ironman bajnok.

A megnyitót követően futó- és ugróiskola bemutatót tartottak a Hódiák SE atlétái, majd általános- és középiskolai váltófutó versenyre került sor, amelyen a város valamennyi általános- és középiskolájának csapata részt vett.

Megszakítás