Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Egy projektben újulnak meg az iskolák

A helyi általános és közép- iskolák igazgatóival, illetve a fenntartó képviselőivel egyeztetett Hegedűs Zoltán. Hódmezővásárhely alpolgármestere a napokban az idei költségvetés megtervezéséhez kéri ki a helyi civilszféra képviselőinek a véleményét.

 

– Hódmezővásárhelyen az iskolák felújítása részben már megtörtént, részben folyamatban van, hiszen a Területfejlesztési Operatív Programból a Klauzál utcai, a Nádor utcai és a Szent István utcai iskolákat fogjuk felújítani. Azonban ezek elsősorban energetikai típusú fejlesztések voltak. Egy projektet indítunk, amelyben az összes iskolát kívül-belül felújítjuk. A külső felújításon most már hamarosan túl leszünk, de nagyon fontosnak tartjuk, hogy a belső felújítások is megvalósuljanak – mondta Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere az idei költségvetés elfogadása előtti konzultáción, melyen az oktatási szakemberekkel találkozott.

 

A szociális helyiségek, illetve az étkezők felújítása is a tervek között van, a tankerületi központ pedig segít az új bútorok és taneszközök beszerzésében. Speciális a helyzete a Szent István Általános Iskola ökointézményének, ők működtetik ugyanis a Téglagyári Tanösvényt, ennek, illetve a zöld szemlélet kialakításában nélkülözhetetlen Információs Központnak a fenntartásához kért segítséget Walterné Böngyik Terézia, a két intézmény vezetője. Jelentős forrásokat fordít a kormány a Bethlen Gábor Református Gimnázium felújítására, 5 milliárd forintot. Március végére elkészülnek azok a tervek, amelyek alapján a kivitelezési közbeszerzéseket ki fogják írni.  A házigazda Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola igazgatója is felvázolta az igényeit. 

 

– Szeretnénk megőrizni az iskolánk a műemlék jellegét. A legfontosabb, hogy erre odafigyeljenek – mondta Forrainé Kószó Györgyi. Hozzátette: szeretnék, ha újabb zöld területtel bővülhetne az iskola és örülnének egy új ebédlőnek is.

 

Hegedűs Zoltán alpolgármester külön tárgyal majd a szakiskolák vezetőivel, amelyek működése szorosan összefonódik a versenyszférával, a vállalkozásokkal és a mezőgazdasággal.

 

Megszakítás