Felújítják a hódmezővásárhelyi Malom Utcai Óvoda vizesblokkjait az immár 50 éves Alföldi Porcelángyár jogutódja, a Villeroy&Boch Magyarország Kft. kezdeményezésére. A többmilliós fejlesztéssel az intézmény két mosdója kap modern szanitereket és új burkolóelemeket.
Már dolgoznak a hódmezővásárhelyi Malom Utcai Óvoda egyik 10 négyzetméteres mosdójának felújításán. A beruházást a helyi Villeroy&Boch Magyarország Kft. kezdeményezte. A fejlesztés érinti az óvoda másik, 30 négyzetméteres mosdóját is, a már elavult vizesblokk bontása rövidesen ott is megkezdődik. A Villeroy&Boch Magyarország Kft. az egykori Alföldi Porcelángyár utódjaként idén ünnepli alapításának 50. évfordulóját.
– Az 50 év kapcsán úgy döntöttünk, hogy a partereink segítségével az önkormányzat által kijelölt egyik óvoda vizesblokkjait felújítjuk. A segítség nem csak tőlünk jön. A Keramitalia Kft., Papp Zsolt ügyvezető tulajdonos döntése alapján a teljes burkolatot ingyen biztosítja, mi pedig az egyéb szanitereket, illetve a felújítást finanszírozzuk – nyilatkozta Hideg Gábor, a cég ügyvezető igazgatója.
A jövőre befejeződő felújítás kapcsán Almási István polgármester elmondta: a város számára nagyon fontos, hogy a gyerekek kulturált környezetben nevelkedjenek.
Az elmúlt időszakban részben Európai Uniós támogatással, részben városi költségvetésből 6 óvodát újítottak fel Hódmezővásárhelyen. Mindenhol nyílászáró cserét, hőszigetelést, fűtéskorszerűsítést végeztek – tette hozzá.
Mint kiderült, a felújítás nagy részét a cég speciális, egyedi termékének bevételéből finanszírozza. A Villeroy&Boch a nemrég piacra dobott sorszámozott mosdóit árverezte el. Az így összegyűlt pénzt ajánlották fel.