Újabb kortárs segítő képzést indított a városban a Hódmezői Tinivilág
Alapítvány. Ezúttal a középiskolások vehetnek részt a programban, amelynek keretében megismerhetik, hogyan tudják a káros szenvedélyektől és a bűncselekményektől
megóvni társaikat.
A kortárs segítő képzésbe a város összes általános és középiskoláját
igyekszik bevonni a Hódmezői Tinivilág Alapítvány. A képzéseket négy éve
kezdték el, a 7-8. osztályos és a 9- 10. osztályos diákokat várják elsősorban.
– Többször is készítettünk már olyan felmérést, amelyből kiderült, a
gyerekek általában a kortársaikra hallgatnak leginkább. Ezért gondoltunk arra,
hogy különböző témákban, mint a káros szenvedélyek vagy a bűnmegelőzés,
előadásokat tartunk néhány jelentkező diáknak, akik aztán azt itt szerzett
tapasztalataikat tovább tudják adni társaiknak – mondta el Szilágyi Mária, a
Hódmezői Tinivilág Alapítvány elnöke.
Az általános iskolások képzése tavaly októbertől decemberig zajlott, amelyen
21 fő vett részt. A középiskolások oktatása most kezdődött.
– Mivel a gyerekek a város különböző iskoláiból érkeznek, nem ismerik
egymást, ezért az első foglalkozás a csapatépítésről szól majd. A második a
dohányzásról, a harmadik a drogokról, a negyedik a bűnmegelőzésről, az ötödik
pedig az agresszió és a konfliktusok kezeléséről – mondta el a képzések kapcsán
Szilágyi Mária.
Az eddigi tapasztalatok pozitívak, azt jelzik, hogy hasznos a képzés, a
diákok jó irányba tudják befolyásolni társaikat.