A dr. Rapcsák András utcán a társasházak nagy része megkapta új homlokzatát, már csak néhány ház vár a külső felújításra. Közben az önkormányzat az üzletek tulajdonosaival is felvette a kapcsolatot, hogy minél több kerthelyiség kapjon majd helyet a sétálóutcán.
A kulturális létesítmények felújítását célzó pályázatok nem tették lehetővé a dr. Rapcsák András utca elején található társasházak felújítását, ezért az önkormányzat az ingatlantulajdonosoknak együttműködést ajánlott fel. Ennek keretében a város vállalta, hogy a felmerülő költségek egyharmadát állja, de ahol nem volt meg a többi forrás sem, ott az önrészt meghitelezte. Így mára a legtöbb ház megkapta új homlokzatát, de az eddig kimaradt épületek is hamarosan megszépülhetnek. A felújítások célja az volt, hogy egységes kép fogadja a sétálóutcán korzózókat.
– A homlokzatok megújításával párhuzamosan az ott található vendéglátóhelyek kirakatai is megváltoznak. Úgy gondolom, hogy az önkormányzat által elkészített tervek, a színvilág és a formavilág tekintetében is bele fognak illeszkedni a kialakuló városképbe – mondta Makó András aljegyző.
Az önkormányzat az elmúlt időszakban több üzlettulajdonossal is felvette a kapcsolatot és tárgyalásokat folytatott, hogy a megújult belvároshoz megfelelő jellegű szolgáltatást tudjanak biztosítani.
– Többek részéről felmerült az igény, hogy kerthelyiségeket lehessen kialakítani a megújuló sétálóutcán, illetve egyéb olyan kérések is érkeztek az önkormányzat felé, amelyek összefogással megvalósíthatók – tette hozzá az aljegyző.
A tervek szerint augusztus végén már birtokba is vehetik a lakók a dr. Rapcsák András utcán kialakított új sétálóutcát.