A korábbinál kevesebb
szabálytalanságot tapasztaltak a téli időszakban a Nemzeti
Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai a dél-alföldi régióban, éves szinten azonban nőtt a különböző vásárlói bejelentések
és panaszok száma.
Tavaly novembertől január elejéig
tartott a Csillagszóró akció, amelynek keretében elsősorban a
fogyasztók megfelelő tájékoztatását, a tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozásokat, valamint a
vásárlók megkárosításához vezető szabálytalanságokat
vizsgálták a felügyelőség szakemberei.
– Mintegy 200 próbavásárlás
során, a korábbinál kevesebb és kisebb fajsúlyú
szabálytalanságot tapasztaltunk – mondta dr. Radnóti Zoltán, a
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Dél-alföldi Regionális
Felügyelőségének központi szervezetvezetője. – 2008-ban a
vizsgált esetek 63 százalékában, 2009-ben viszont csak 46
százalékában tapasztaltunk valamilyen mértékű szabálytalanságot,
ezek többsége azonban nem a fogyasztó megkárosítására
irányult. A karácsonyi vásárok vizsgálata során csupán
egyetlen alkalommal tapasztatunk szabálytalan mérést, néhány
esetben probléma adódott a valóságot nem fedő hirdetésekből és
akciókból.
Dr. Radnóti Zoltán szerint az
esetszámok csökkenése annak is köszönhető, hogy a vállalkozók
és vállalkozások részére folyamatosan tájékoztatást és
oktatást biztosítanak.
– A karácsonyhoz kapcsolódó
termékeket fokozottan ellenőriztük, itt talán a textiláruknál
adódott a legtöbb gond – tudtuk meg dr. Radnóti Zoltántól. –
45000 termék közül mintegy 5800-nál adódott valami hiányosság,
elsősorban az összetételre és a kezelési útmutatóra
vonatkozóan. A szaloncukroknál a mérések pontosságára és az
ármegjelölésre koncentráltunk. Korábban a fényfüzérekkel is
rengeteg gond adódott, a mostani akció során két ilyen terméket
kellett kivonni a forgalomból és betiltani a további árusítást.
Az NFH munkatárása elmondta:
éves szinten növekedett a fogyasztói panaszok száma
dél-alföldi régióban. Ez a nagyobb média figyelemnek valamint a
törvényi és jogszabályi háttér korábbi változásának
eredménye. A felügyelet munkatársai a közismert akcióik mellett
folyamatosan végzik a tevékenységüket, céljuk, hogy minél
kevesebb kár érje a vásárlókat.