Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Egyszerűbb állam, erősebb gazdaság

Utolsó állomására, Hódmezővásárhelyre érkezett az
„Egyszerű Állam” konzultációsorozat. A vállalkozásoknak indított fórum a
bürokrácia csökkentését és a gazdaságot érintő adminisztrációs terhek
mérséklését segíti elő.

A nemzeti össztermék több mint tíz százalékát teszik ki a vállalkozások
adminisztrációs terhei ma Magyarországon. Ez a szám háromszor annyi, mint az
Európai Unióban. Ennek csökkentése érdekében indított konzultációsorozatot a
vállalkozásoknak ebben a hónapban a kormány. A fórum utolsó állomása
Hódmezővásárhely volt.

– Rövidíteni kell a határidőket, egyértelművé kell tenni a hatóságoknak,
hogy kit, miért ellenőriznek és meg kell szüntetni azt a trendet is, hogy egy
adatot többször elkérjenek ugyanattól a vállalkozótól – mondta Szepesi Balázs, a
Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaság-stratégiai államtitkárság
titkárságvezetője.

A konzultáción elhangzott vállalkozói tanácsokat összesítették és
beépítik a most készülő stratégiába. Ezek kerülnek majd bele a kormány ősszel
induló vállalkozói adminisztrációs terheket csökkentő 400 milliárdos
programjába. A bürokrácia mérséklésére irányuló lépéssorozat már a
kormányalakításkor megkezdődött, felemelték egyebek mellett a könyvvizsgálói
értékhatárt és egyszerűbbé tették a foglalkoztatást is.

– Ez a 400 milliárd forint, vagy – összességében a már meghirdetett 100
milliárddal – az 500 milliárd forint a nemzeti össztermék két százaléka. Ha a
kormány önmagán el tudja kezdeni a versenyképes környezet kialakítását akkor ez
lehet a legnagyobb gazdaságélénkítő eszköze a gazdaságpolitikának – tette hozzá
Szepesi Balázs.

A vállalkozók szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy a munkálatok
elindításának több mint egy évig tart az engedélyeztetése. Ha ez csökkenne,
akkor hamarabb hozna hasznot számukra egy-egy beruházás.

Megszakítás