Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Egyszerűsített eljárás az A1 kategóriájú jogosítvány megszerzésében

Egyszerűsített képzési és vizsgáztatási eljárást vezettek be az A1 kategóriájú, vagyis legfeljebb 125 cm3 hengerűrtartalmú, kétkerekű motorkerékpár vezetéséhez szükséges jogosítvány megszerzéséhez. Az elmúlt év decembere óta a B kategóriás, vagyis személyautóra érvényes vezetői engedéllyel rendelkezők akár egy délután alatt megszerezhetik az említett dokumentumot.

Három óra elméleti, két óra gyakorlati oktatás, majd vizsga. Akár egy délutánba bele lehet sűríteni az A1-es vagyis a 125 cm3-es motorra szóló jogosítvány megszerzését, ha már valakinek megvan a B kategóriás vezetői engedélye. Az illetékes minisztérium módosította a közúti járművezetők képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló rendeletet, így 2011. december 1-jével hatályba lépett az egyszerűsített képzési és vizsgáztatási eljárás. Ennek lényege, hogy az elméleti oktatás kötelező óraszáma ebben az esetben három, a járművezetési gyakorlaté kettő óra. Ezt követően az elméleti vizsga mellett egy 50 perces járműkezelési és forgalmi vizsgán kell megfelelni, feltéve, ha az illető személygépkocsira érvényes B kategóriás jogosítvánnyal már rendelkezik. Mindezt egy európai uniós jogharmonizáció teszi lehetővé. A képzést nyújtó autósiskolák egyike sem nyilatkozott még a díjszabásokról, de a jogalkotó célja, hogy az érintetteknek ne csak egyszerűbb, de olcsóbb is legyen ez a típusú vizsga. Az előzetes becslések szerint előfordulhat, hogy a képzés díja így tízezer forint alá szorítható.