Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Együtt a megismerés útján

 „Két ország, egy cél, közös siker!” – ezt a szlogent kapta a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program, amely a vásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola, illetve egy aradi oktatási intézmény között jött létre. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.

Az iskolák közötti nemzetközi kapcsolatok, valamint Hódmezővásárhely és a határon túli magyar régiók közötti együttműködés szempontjából fontos pályázat két évvel ezelőtt indult. A kimondottan oktatási célú pályázat címe: Együtt a megismerés útján.

– A projekt költségvetése: 178 940 euró, a fő pályázó az aradi iskola. Intézményünk ebből az összegből 74 629 euróban részesül az elkövetkező két esztendőben. Az önrészünk 3730 euró, amelyet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosított – tájékoztatott Árva László, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda igazgatója.

Az együttműködés fő célkitűzése egyrészt a közéleti tevékenységek erősítése, másrészt a kultúrára való nevelés. A tervek szerint mindezek a két intézményben folyó pedagógiai módszerek tapasztalatcseréjével fognak megvalósulni.

– Mi legfőképp a kompetencia alapú oktatás módszerét, illetőleg a hazánkban működő médiaoktatást szeretnénk bemutatni – mondta Seres Imre, igazgató-helyettes.

A programban negyven pedagógus és százhúsz diák vesz részt. Kétszer Vásárhelyen, kétszer Aradon lesznek a továbbképzések, illetve a diákok számára oktatások.

– Olyan helyre visszük a gyerekeket, amivel a mindennapi életükben nem találkoznak. Mártélyra megyünk majd a Bodnár Bertalan Oktatási Központba az aradi diákokkal. Itt fogják azokat a környezeti neveléssel kapcsolatos kompetenciákat megismerni és feldolgozni, amelyre nekünk lehetőségünk van – tudtuk meg Burzon Mária igazgató-helyettestől.

Az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolával való közös munka a pedagógusok számára augusztusban, a diákok számára októberben kezdődik, majd februárban Aradon, fesztivállal ér véget.

A Németh László Gimnázium az iménti sikeres projekten kívül egy másikat is magáénak tudhat. Szövegértés-kommunikáció, illetve idegen nyelvi kommunikáció kompetencia területen ugyanis az intézmény 6 millió forintos támogatást nyert.

Megszakítás