A Magyar Kultúra Napján a díszközgyűlés megelőzően került sor a Magyar kultúra képi megjelenítése című rajzpályázat eredményhirdetése. A díjakat Almási István alpolgármester adta át a Városháza Dísztermének előterében, ahol a pályaművek jelenleg is megtekinthetők.
A Magyar kultúra képi megjelenítése című pályázatot Hódmezővásárhely Önkormányzata, valamint a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ írta ki általános- és középiskolások számára. A diákok színes ceruzával, vagy pasztellkrétával dolgoztak. A motívumok között megjelent a butella, a csodaszarvas, a makói hagyma, de a kalocsai paprika és a népzenei motívumok is jelen vannak az alkotásokban. Mind egy-egy láncszeme a magyar kultúrának.
– Amikor az ember a magyar kultúra mibenlétét vizsgálja, egy olyan fogalomtár nyílik meg előtte, amely azokat az ikonikus elemeket tartalmazza, amelyek valamennyiünk számára jól ismertek és mindenki számára a magyar kultúra mozaikjának egy-egy elemét alkotják – mondta köszöntő beszédében Almási István alpolgármester.
Az alkotásokat dr. Nagy Imre múzeumigazgató, valamint Zoltay Attila művésztanár bírálta el, és kategóriánként az első három helyezett tárgyjutalomban részesült. A felső tagozatosok munkái közül a csodaszarvas motívumát ítélte legjobbnak a szakértő zsűri.
– A csodaszarvas részleteit készítettük el. Az ősi honfoglalók palmettáival rajzoltunk egy csodafát. Ezen kívül a színeket is úgy próbáltuk megjeleníteni, hogy az felidézze az adott korszakot – mondta Bálint Alexandra, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákja, a kategória győztese.
Alexandra mellett az alsó tagozatosok közül Lajkó Gerda, Torma Bianka és Tóth Alexandra, a Szent István Általános Iskola és Óvoda negyedikes tanulói, míg a középiskolások közül Kirilla Fruzsina, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola tizenegyedikes diákja lett az első. A pályázatra érkezett munkák jelenleg is megtekinthetők a Városháza Dísztermének előterében.