Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Életmódváltás a munkahelyen

Életmódváltó munkahelyi csapatversenyt
szervezett az Országos Egészségfejlesztő Intézet és az Egészséges Vásárhely
Program. Az országos kezdeményezést harmadik alkalommal szervezték meg, az
esemény célja a dolgozók állapotfelmérése, fizikumuk erősítése.
Hódmezővásárhelyről sok csapat jelentkezett.

A szervezők elmondása szerint a helyi
részvétel az ország többi településéhez képest kiugróan magas. A munkatársakból
szerveződött csapatoknak adott távon kellett gyalogolni, a sportosabbak futást
is választhattak. Egy állapotfelmérést követően mindenkinél a fizikai terhelés
hatásait vizsgálták. A legjobban teljesítő csapat egy wellness hétvégét tölthet
el egy elegáns hotelben. A kiemelkedő teljesítmény mellett természetesen a
részvételt is díjazzák, mivel a résztvevők között számos sportszerutalványt is
kiosztanak.

Megszakítás