Egy 15 éves vásárhelyi fiú akart ellopni egy Suzukit
Mindszent külterületén, a 45-ös számú főút egyik bekötőútján. Azt mondta a
rendőröknek azért, mert elfáradt biciklizés közben és azzal akart eljutni
Szentesre.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletére a sértett
jelentette be, hogy egy fiatalember betörte az autójának ablakát és kiszerelte a
hátsó világítótesteket. A tulajdonos követni kezdte az elkövetőt, és közben
értesítette a rendőrséget. Időközben a kerékpárral menekülő tolvaj eldobta a
biciklijét és a szántóföldön gyalogosan próbált kereket oldani. A helyszínre
érkező járőrök elfogták a gyanúsítottat, majd előállították a Hódmezővásárhelyi
Rendőrkapitányságra. Kihallgatása során azt mondta a rendőröknek, hogy szülei
állami gondozásba adták, de a közelmúltban megszökött a szegedi intézetből.
Kerékpárjával Szentesre akart eljutni egy barátjához, de Mindszent külterületén
elfáradt, ezért úgy döntött, hogy lop egy autót és azzal folytatja az útját. Be
is törte a kiszemelt Suzuki ablakát, azonban a vezetékek összekötésével nem
tudta elindítani a járművet, ezért inkább a lámpatesteket szerelte ki, azokból
akart pénzt csinálni.
A fiatalember ellen lopás bűntett kísérlete miatt indított
büntetőeljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság, várhatóan gyorsított
eljárásban, harminc napon belül bíró elé állhat.