Gyáni
Imre, a Bethlen Gábor Gimnázium egykori igazgatója, az 1956-os forradalom
Nemzeti Bizottságának elnöke, Hódmezővásárhely Díszpolgára 2009. január 1-jén,
életének 96. évében elhunyt. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Gyáni Imrét saját halottjának tekinti.
Gyáni Imre
1913-ban Kisújszálláson született, ugyanitt érettségizett. 1938-ban
történelem-latin-földrajz szakon szerzett diplomát a Debreceni Egyetemen.
1940-től a
Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium tanára, majd igazgatóhelyettese.
1950-től 1957. január 25-ig a gimnázium igazgatója. 1946-tól tagja a
hódmezővásárhelyi törvényhatósági bizottságnak. 1947-1949 között Szeged város
főispánja. 1954-tőla Hazafias Népfront hódmezővásárhelyi elnöke.
1956.
október 19-én engedélyezi a Diákparlament összehívását a Bethlen Gábor
Gimnáziumban.
Gyáni Imrét
1956. október 29-én törvényesen titkos választáson a Nemzeti Bizottság elnökévé
választották.
1956-os
tevékenységéért hat év börtönt kapott. 1958 tavaszán örökre eltiltották a tanári
pályától. Amnesztiával, 1960. április 4-ét követően szabadult.
1960-tól
1967-ig a Magyar Tudományos Akadémia külső munkatársa.
1968-tól
nyugdíjazásáig, 1981-ig Budapesten a Hídépítő Vállalat raktárosa volt.
Két fia
született, Lajos üzemmérnök, Gábor egyetemi tanár, történész.
Hódmezővásárhely Megyei Jogú
Város Közgyűlése 2006-ban, az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 50.
évfordulója alkalmából példaértékű helytállásának elismeréseként
„Hódmezővásárhely Díszpolgára” kitüntető címet adományozott Gyáni Imrének.
Hódmezővásárhely Megyei Jogú
Város Önkormányzata Gyáni Imrét a saját halottjának tekinti.