Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Elhunyt hőseinkre emlékeztek

Hódmezővásárhely önkormányzata Mindenszentekre emlékezett a Kossuth téren. Az első világháborús emlékműnél Cseri Tamás önkormányzati képviselő mondott beszédet. 

– Ilyenkor sokat gondolunk elhunyt családtagjainkra, de ritkán emlékezünk meg azokról az ismeretlenekről, akik közösségük szolgálatában lelték halálukat. Több évtizednyi béke után hajlamosak vagyunk elfelejteni mekkora ára is volt a múltban ennek a békés jelennek. Ezért itt, Hódmezővásárhelyen hagyománnyá vált, hogy a képviselő-testület tagjai és a helyi laktanya katonái leróják kegyeletüket a múltszázad két nagy háborújának áldozatai előtt – mondta Cseri Tamás önkormányzati képviselő

Az ünnepségen áldást Bán Csaba református lelkész, imát Alácsi Ervin tábori lelkész mondott. A résztvevők elsőként az I. világháborús emlékmű talapzatánál helyezték el a kegyelet virágait, majd a II. világháborús emlékműnél. A koszorúzás a Kincses-temető díszsírhely-parcellájában, majd a Hősök kertjében folytatódott. A megemlékezők a katolikus temetőbe is kilátogattak hősi halottaink síremlékeihez. Az ünnepség a Levente emléktáblánál ért véget. 

Megszakítás