Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Elindult a keleti elkerülő építése

Elkezdődött a keleti elkerülő út építése Hódmezővásárhelyen. A 3,2 kilométeres szakasz kialakítása a város gazdasága szempontjából is meghatározó beruházás – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester. Lázár János országgyűlési képviselő szerint mindez nem csak a lakosságnak, de az ipari parkba települt vállalatoknak is előnnyel jár.

 

Megtörtént az első „kapavágás” a keleti elkerülő kivitelezésénél. Lánctalpas markoló ásta az útlapot az ASA Építőipari Kft. telephelye mellett az Erzsébeti úton, Hódmezővásárhelyen. A keleti elkerülő az Erzsébeti utat és a 47-es utat köti össze.

 

– Az ipari park gyorsabb megközelítését biztosítja, természetesen ez üzemanyag takarékosságot is jelent, hiszen hatékonyabban érhető el az ipari park azoknak a gépjárműveknek – számításaink szerint több száz -, amelyek ide tartanak – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester.

 

Hódmezővásárhely számára óriási kihívást jelent, hogy napi rendszerességgel 15-20 ezer jármű dübörög át a városon. Harminc év után most megoldást sikerült találni, óriási állami beruházással, az északi és keleti elkerülő kialakításával egy körgyűrű fog létrejönni a város körül – hangsúlyozta Lázár János, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: nem csak a környezeti terhelés csökkentését eredményezi ez a beruházás, a lakosságnak, de a helyi munkaadóknak is előnyökkel jár a fejlesztés.

 

– Ez a beruházás jó példa arra, hogy a város igyekszik mindenben segíteni a hódmezővásárhelyi munkaadókat, hiszen a legjelentősebb cégek, munkaadók közvetlen közelében épül az út. Számukra is gazdasági előnnyel jár, hogy a hozzájuk vagy tőlük induló kamionokat nem kell átutaztatni a városon, tehát az áruforgalom is elkerüli a várost. Gazdasági és logisztikai előnnyel jár majd azoknak a mamutvállalatoknak, akik itt, ebben a térségben, párszáz méterre tőlünk legnagyobb vásárhelyi munkaadóként és legnagyobb vásárhelyi adózóként végzik munkájukat – összegezte a miniszter.

 

A több mint 3 kilométeres új útszakaszt a tervek szerint 2018 végére adják majd át a forgalomnak, így még idén megvalósulhat a teljes körgyűrű.

Megszakítás