Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Elismerésben részesültek az egészségügyi dolgozók

A Semmelweis nap alkalmából nemcsak az „anyák megmentőjére” emlékeztek, hanem az egészségügy dolgozóinak: orvosoknak, szakdolgozóknak, kisegítő alkalmazottaknak adtak főigazgatói dicséretet és jutalmat.

Július elsején született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, ez a nap a magyar egészségügy egyik legnagyobb ünnepe. Ilyenkor egyrészt Semmelweis orvosi vívmányainak jelentőségére emlékeznek, aki az alapvető egészségügyi szabályokat fektette le a gyermekágyi láz gyógymódjának feltalálásával, a kézfertőtlenítéssel. Másrészt az országszerte megtartott ünnepségeken jutalmakat és elismeréseket vehetnek át az egészségügyi szakma kiemelkedő dolgozói. Hódmezővásárhelyen a legkülönbözőbb területeken dolgozó egészségügyi szakemberek, összesen 20-an vehettek át jutalmakat és elismeréseket a Városháza Dísztermében.

– Itt Hódmezővásárhelyen mi a hagyományosan megtartott ünnepségünkön főigazgatói dicséretben részesítjük kollégáinkat: orvosokat, szakdolgozókat, kisegítő alkalmazottakat. Nem a főigazgató választja ki az erre alkalmas személyeket, hanem egy ajánlás alapján, amelyet minden szervezeti egység vezetője megtesz a vezetőség felé, a menedzsment közös döntése érvényesül. Egy kis ünnepléssel nemcsak az ő munkájukat, hanem valamennyi egészségügyi dolgozó munkáját elismerjük – mondta dr. Kallai Árpád, az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet főigazgatója.

Ünnepi beszédében dr. Kallai Árpád az egészségügy átalakulásairól is beszélt, kiemelte: május elsejétől az Erzsébet Kórház is állami fenntartásba került.

A főigazgató elmondta, hogy az új fenntartó is a fejlesztésekben érdekelt, ennek bizonyítékául a sürgősségi osztály létrejöttét, valamint az infrastrukturális megújulást célzó rekonstrukciós-kórházfelújító beruházást, illetve az EVP népegészségügyi programjának pályázati támogatását sorolta.

Megszakítás