Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Elkészült a monográfia

monografia

Kézbe foghatjuk a Hódmezővásárhely története című könyv harmadik kötetét. Augusztus 17-én, szombaton 16 órától a nagyszínpadon Márki-Zay Péter polgármester beszélget a szerzőkkel, akikkel dedikáltathatjuk a kiadványt. Az ötnapos rendezvény során az önkormányzat és a Tourinform közös faházában a 9800 forintos könyvet 10 százalékos kedvezménnyel, azaz 8820 forintért vásárolhatjuk meg. Akik korábban előfizettek, akár ugyanezen a helyszínen is átvehetik a példányaikat. 

A könyv két kötetből áll, több mint 1700 oldalon dokumentálja városunk 1918–1950 közötti történelmét. Arról, hogy valóban visszautazunk az időben, az a közel 1300 kép gondoskodik, amit a kötetek tartalmaznak.

Pár tájékoztató adat a monográfiáról:

I.kötet: 912 oldal 664 fekete-fehér és 39 színes kép
II.kötet: 832 oldal 561 fekete-fehér és 40 színes kép

TARTALOM

1. RÉSZ

A VÁROSTÖRTÉNETI SZAKIRODALOM – Borus Gábor
A polgári történetírás kora
A marxista történetírás korszaka
Helytörténetírás a rendszerváltás után

FORRADALOMAK – MEGSZÁLLÁS – ELLENFORRADALOM
(1918–1920)

AZ ŐSZIRÓZSÁS FORRADALOM – Makó Imre
Nemzeti Tanács, nemzetőrség, katonaság
A lakosság életkörülményei
Szervezkedések, politikai élet
A szociáldemokrata befolyás megnövekedése

A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG HETEI – Makó Imre
A proletárhatalom kiépülése
Igazságügyi, gazdasági, szociális és kulturális intézkedések
Vöröskatonák Vásárhelyről
A végnapok

A ROMÁN MEGSZÁLLÁS – Makó Imre
A megszállók berendezkedése
Idegen impérium jármában
A tiszai offenzíva és a megtorlás
A kivonulás
A megszállás okozta károk

AZ ELLENFORRADALOM BERENDEZKEDÉSE – Makó Imre
Rendkívüli intézkedések, felelősségre vonás
Közellátás, közigazgatás, hatalommegosztás
A keresztény-nemzeti tábor építése

A HORTHY-KORSZAK A VILÁGHÁBORÚIG
(1920–1939)

TÖRVÉNYHATÓSÁGI KÖZIGAZGATÁS ÉS KÖZSÉGHÁZTARTÁS
A közigazgatás – Antal Tamás
A városi közigazgatás történeti változásai • A helyi közigazgatás fontosabb szervei
A községháztartás – Makó Imre
A város vagyona és jövedelmei • A Speyer-kölcsön • A törvényhatóság gazdálkodása

POLITIKAI ÉLET A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT – Zeman Ferenc
Választások
Nemzetgyűlési képviselő-választások 1920-ban • Az 1922-es nemzetgyűlési képviselő-választások • Az 1926-os országgyűlési képviselő-választások • Időközi törvényhatósági választás 1926-ban • felsőházi képviselő-választás 1927-ben • A 1927-es időközi törvényhatósági választás • Teljes körű törvényhatósági választás 1929-ben • A kamarai törvényhatósági tagválasztások •A törvényhatóság örökös tagjainak megválasztása • Az 1930-as felsőházi képviselő-választás • Az 1931-es országgyűlési képviselő-választások • Az 1934-es törvényhatósági választás • Az 1935. évi országgyűlési képviselő-választások • Új polgármester a város élén • Felsőházi képviselő-választás 1937-ben • Országgyűlési képviselő-választások 1939-ben
Közélet
A kormányzó és Vásárhely, Vitézi Rend, Nemzetvédelmi Kereszt • A hősök emlékezete • A revíziós közhangulat • A Baross Szövetség vásárhelyi fiókja • A Turul Szövetség helyi tagegyesülete • Az ÉME, a MOVE és a szélsőjobboldali pártok tevékenysége • A vásárhelyi szociáldemokraták • Szakszervezetek, szociális mozgalmak – Makó Imre

NÉPESEDÉS ÉS TÁRSADALOM
Népmozgalom 1910–1949 között – Zeman Ferenc
A népesedési tendenciák • A születésszám alakulását befolyásoló népesedési folyamatok
A város társadalma (1920–1941) – Varsányi Attila
A társadalom szerkezeti alapvonásai • A társadalom térszerkezete • A helyi társadalmi elit • Középrétegek, kispolgárok • Az alsóosztályok • Társadalmi élet, szórakozási lehetőségek

A MEZŐGAZDASÁG – Herczeg Mihály
Birtokviszonyok
Vagyonváltság • Parcellázás • A Nagyatádi–Rubinek-féle földreform • Gazdaadósságok – bajba jutott gazdák – védettség • Az 1945. évi földosztás • Előhaszonbérlet – bérlőszövetkezetek – részleges tagosítás

Földművelés
A mezőgazdaság eszközkészlete • Növénytermesztés • Takarmány-növények • Zöldségtermesztés • Gyümölcstermelés • Szőlőművelés • Virágkertészet – Makó Imre • Öntözés • Erdő
Állattenyésztés
Lótenyésztés • Szarvasmarha-tenyésztés • Sertéstenyésztés • Juhte-nyésztés • Baromfitenyésztés • Halászat • Házinyúl-tenyésztés • Méhészet • Selyemhernyó-tenyésztés

AZ IPAR – Forczek Zoltán
A megszállás gazdasági következményei
A gazdaság talpra állítása az 1920-as években
Pénzintézetek és hitelviszonyok • Szövetkezetek és részvénytársaságok
Ipari fejlődés
A kisipar helyzetének alakulása az 1920-as években • A tőkeerős kisipari vállalkozások • A gazdasági válság következményei • A gyáripar • A világháború időszaka

A KERESKEDELEM – Kristó Mária
A kereskedelem helyzete
Híres kereskedők
Az iparvállalatok forgalma
Textilipar • Malmok • Húsipar • Tégla- és cserépgyártás, építőipar • Majolikagyártás • Faipar • Mezőgazdasági gép- és vaskereskedelem • Háziipar
Vásári és piaci forgatag
Vásárok • Piacok

HITELVISZONYOK – Marjanucz László
A háború következményei
A pénzügyi stabilizáció végrehajtása
A gazdasági válság előtt
A Népbank helyzete a válság kezdetén
A válság hatása
A válság után

EGYHÁZAK – Kovács Kálmán
Vallási demográfia
A világháború utáni ébredés
Egyházi élet
Szervezeti ügyek • Hitéleti tevékenység • Anyagi ügyek

A ZSIDÓ KÖZÖSSÉG – Szigeti János
A zsidóság a helyi társadalomban
A zsidótörvények és a holokauszt

A VÁROS A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN
(1939–1944)

KÖTÖTT GAZDASÁG, ÉLET A HÁTORSZÁGBAN – Makó Imre
A gazdaság átállítása
A mezőgazdaság helyzete
Munkaerőpiac, a bérek és az árak alakulása
Közellátás, lakáshelyzet, segélyezés

POLITIKAI ÉLET, RADIKALIZÁLÓDÓ TÁRSADALOM – Makó Imre
A háború küszöbén
A hadba lépett országban
A német megszállás alatt

HADISZOLGÁLAT, ÁTVONULÓ FRONT, HÁBORÚS VESZTESÉGEK – Makó Imre
Vásárhelyiek a frontokon
Az országgyarapítás idején • A Szovjetunió megtámadása, Ukrajna megszállása • A Don-kanyarban • Őrszázadok a Délvidéken • Az 1. lovashadosztály alárendeltségében • Az 1. magyar hadsereg kötelékében • A 9/3. pótzászlóalj • Az 1944 szeptemberében elvonulók • Az elvezényelt leventék
A front átvonulása
Hátországi fenyegetettség • Hadműveleti területen
Hódmezővásárhely embervesztesége

2. rész

A SZOVJETIZÁLÁS FÁZISAI (1944–1950)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLITIKAI ÉLETE – Bencsik Péter
A pártok létrejötte és az új hatalmi szervek kialakulása
A politikai tisztogatás intézményei – Vincze Gábor
A politikai küzdelmek alapvonásai és azok megindulása 1945-ben
Az 1945-ös választások
Kísérletek a Kisgazdapárt „megtisztítására” 1946-ban
Feszültségek a munkáspártokon belül, 1945–1947. július
Az ellenzéki pártok az 1947-es választásokig
A munkáspártok „egyesülése”
Az FKGP önállóságának megtörése, 1947–1949
A Népfront megalakulása és az 1949-es választások
A pártállami korszak kezdete. Kulákperek. A tanácsválasztás

TÁMADÁSOK A TÖRTÉNELMI EGYHÁZAK ELLEN
A római katolikus egyház 1944 után – Miklós Péter – Vincze Gábor
A koalíciós évek politikai harcaiban • Az egyházi iskolák államosítása és a katolikus egyház elleni kampány • Népbírósági eljárás két jezsuita ellen
A református egyház 1944 után – Vincze Gábor
A földreform hatása • Az egyházellenes politika első szakasza (1945–1947) • A felekezeti iskolák államosítása • Az egységes egyházközség átszervezése 1948-ban • Az egyházüldözés újabb szakasza

A MEZŐGAZDASÁG SZOCIALISTA ÁTSZERVEZÉSÉNEK KEZDETEI – Farkas Csaba

IPAR ÉS KERESKEDELEM – Baracs Gabriella
Az ipar és a munkásság helyzete Hódmezővásárhelyen
A háborús károk • A város gazdasági életének jellemzői • A város gazdasági nehézségei • A kisipar helyzete • A szakmai szervezetek megalakulása • A munkanélküliség problémája • Bekapcsolódás az ország újjáépítésébe • Államosítások az iparban • Az ipartelepítés kezdetei
A város kereskedelme
Általános feltételek a háború után • Reklámok, hirdetések • Piac, árak

VÁROSFEJLESZTÉS, EGÉSZSÉGÜGY,
OKTATÁS ÉS KULTURÁLIS ÉLET (1918–1950)

URBANIZÁCIÓ – Kruzslicz István Gábor
A Horthy-korszakban
Gazdasági háttér • Városrendezés, a város terjeszkedése • Új telepek kiépülése • Lakóház építési akciók, lakáshelyzet • Ipari létesítmények • Magánépítkezések • Középítkezések • Vízellátás, csatornázás • Útépítés • Közlekedés, szállítás • Vasút • Ármentesítés, belvízvédelem • Posta és távközlés • Villanyvilágítás
A háború után
Városrendezés, lakásépítés • Középítkezések • Vízellátás, csatornázás • Útépítés • Közlekedés, szállítás • Árvíz- és belvízvédelem • Posta és távközlés • Áramszolgáltatás

EGÉSZSÉGÜGY – Szenti Tibor
A két világháború közötti fejlődés
A második világháború időszaka
A háború utáni változások

OKTATÁS
Belterületi intézmények – H. Tóth Ilona
Elemi népiskolák a belterületen • Polgári iskolák • Középiskolák • Állami óvónőképző intézet, községi óvodák • A Máramarosszigeti Református Lyceum vásárhelyi jogakadémiája • Mezőgazdászképzés • Iparoktatás • Kereskedelmi szakképzés – Kristó Mária
Tanyai iskolák – Koncz Sándor
Iskolaállítás, iskolaépület, iskolafenntartás • A tankötelezettség és végrehajtása • Oktató-nevelő munka • A tanév és a tanítási napok rendje • Továbbképző iskolák, nyolcosztályos népiskola, általános iskola • A tanyai tanítók iskolai és iskolán kívüli munkája • Ifjúsági egyesületek, leventemozgalom • A háborús helyzet és politikai szélsőségek hatása

KULTURÁLIS ÉLET
Könyvkultúra – Kőszegfalvi Ferenc
Nyomdászat, sajtó • Könyvkiadás • Könyvterjesztés • Könyvtárügy • Kulturális rendszerváltozások
Kulturális intézmények
Múzeum – Nagy Vera • Színház – Földvári László • Mozi – Földvári László
Művészetek
Irodalom – Szigeti János • Zene – Földvári László • Képzőművészet – Dömötör János
Civil kulturális szervezetek
A Tornyai Társaság (1934–1949) – Dömötör János • Olvasókörök – Barátné Hajdu Ágnes
Sport – Talmácsi György

IDŐRENDI ÁTTEKINTÉS – Kovács István

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

SZEMÉLYNÉV- ÉS FÖLDRAJZINÉV-MUTATÓ – Kovács István

 
 
 
 
 
Megszakítás