Felavatták a várva várt hintát
az újvárosi játszótéren. A város pályázati forrást nem tudott
szerezni egy új, uniós szabványoknak megfelelő hinta felállítására, ezért az itt
élők vették a kezükbe az ügyet. Molnárné Kecskeméti Rita a városrész települési képviselője az
olvasókörrel és helyi vállalkozókkal összefogva készíttette el és helyezte ki
a hintát.
Még ünnepélyesen fel sem avatták a
hintát, de a gyerekek már birtokba akarták venni a nemzeti színű szalaggal
feldíszített játszóeszközt. A kicsiknek nem kellett sokáig várni a nagy
pillanatra, az avató szervezőinek rövid köszöntője után gyorsan fel is
pattanhattak a lánchinta üléseibe. A szülők és a nagyszülők is örömmel vették a
játszótéri fejlesztést.
A város pályázati forrást nem tudott
szerezni egy új, uniós szabványoknak megfelelő hinta felállítására, ezért az itt
élők vették a kezükbe az ügyet. A városrész települési képviselője az
olvasókörrel és helyi vállalkozókkal összefogva készíttette el és helyezte ki
a hintát.
Zsarkóné Sánta Zsófia, az Újvárosi
Olvasókör elnöke emléklappal kedveskedett a vállalkozóknak, akik nélkül a hinta
nem jöhetett volna létre. Ők Vad Sándor aranykoszorús fényező mester, a Hódfa
Kft., Maczelka Tibor vállalkozó és Zsarkó Imre teherfuvarozó vállalkozó, de Molnárné Kecskeméti Ritának a városrész képviselőjének is köszönettel tartoznak az újvárosiak a Széchenyi téri
hintáért.
– A legnagyobb energiabombát az adja,
amikor az átadón ilyen nagy a gyerekzsivaj és ilyen sok boldog gyermekarcot
látni. Az ember ilyenkor azt érzi, nem is tehet mást, csak hogy próbál
megfelelni az általuk támasztott igényeknek – nyilatkozta Molnárné Kecskeméti
Rita települési képviselő.
– Nagyon hiányzott Újvároson a hinta. Én
az olvasókör választmányi tagjaként is harcoltam azért, hogy ez
megvalósulhasson. Így most már a jövőben három unokámmal nem kell más
városrészek játszótereire mennem – mondta el Imre Sándorné.
– Mi nem itt lakunk Újvároson, de régen
itt éltünk. Nagyon örülünk a hintának, most direkt eljöttünk az avatóra, hogy
nosztalgiázzunk az unokámmal – mesélte hintáztatás közben Huszár
Ernőné.