Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Elkészült Rapcsák András szobra

Elkészült Rapcsák András 2002−ben elhunyt hódmezővásárhelyi polgármester
mellszobra. Varga Imre Kossuth− és Munkácsy−díjas művész alkotását a politikus
születésének 65. évfordulóján, hétfőn avatják fel a város főterén.

A ruskicai márványból faragott
mellszobor elkészítésére meghívásos pályázatot követően választották ki Varga
Imre szobrászművészt.

Az alkotó az MTI-nek a szobor csütörtöki
felállítását megelőzően elmondta, személyesen ugyan nem ismerte Rapcsák Andrást,
özvegye azonban rendelkezésére bocsátott több, a polgármestert ábrázoló
fényképet, s megtekintett több filmfelvételt is, melyen szerepelt a politikus.
Az egykori polgármester megformálása előtt többekkel is beszélgetett, akik
hosszabb ideig vele éltek és dolgoztak.

Rapcsák András 1990-től haláláig,
2002-ig volt Hódmezővásárhely polgármestere, országgyűlési képviselője.

Nevéhez fűződik egyebek között a város úthálózatának felújítása, a
kerékpárutak kiépítése, a csatornahálózat fejlesztése, szennyvíztisztító
létesítése, a hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása és több jelentős
iskolafelújítás.

2007 szeptemberétől az alföldi város főteréről kiinduló
egyik út őrzi a nevét.

(MTI)