Elkezdődött a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagának zsűrizése szerdán az Alföldi Galériában, a szakemberek péntekre választják ki, hogy a 277 alkotó 588 beadott műve közül melyeket láthatja a közönség az október elején nyíló képzőművészeti kiállításon.
Nagy Imre, a zsűri elnöke az egyik szünetben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az 1954-től megrendezett tárlat sajátos szervezésű: mintegy 350 kortárs művész felkérést kap a kiállításon történő részvételre, emellett szabadon is beadhatók az alkotások. Idén 356 festmény, 114 grafika, 108 plasztikai alkotás és tíz egyéb mű érkezett.
A korábbi évekhez képest némileg csökkent a beadott művek száma, részben azért, mert a szervezők a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően kötelezővé tették az előzetes regisztrációt – mondta a művészettörténész, hozzátéve: ennek oka, hogy fontolgatják, néhány éven belül internetes előzsűrizés előzi majd meg az alkotások válogatását.
A nyolctagú zsűri szerdán a felkért művészek alkotásait nézi végig, csütörtökön a szabadon beadott műveket veszik sorra, pénteken pedig határoznak a díjakról és munkajutalmakról, a döntés azonban csak a kiállítás megnyitóján lesz nyilvános. A több mint egy tucatnyi elismerés között átadják a fiatal festők nívódíját is, és a Magyar Művészeti Akadémiával közösen alapított Rudnay-ösztöndíjat is.
Pogány Gábor, a tárlat kurátora első benyomásai alapján úgy fogalmazott, hogy a kevesebb mű magasabb színvonalat jelent, kiemelkedő művészeti színvonalú alkotásokkal pedig a festmények között találkozik majd a közönség. Ez azt mutatja, hogy a Vásárhelyi Őszi Tárlat továbbra is festészetcentrikus kortárs képzőművészeti kiállítás.
A tárlat októberi megnyitója előtt néhány héttel a tavaly Rudnay-ösztöndíjjal jutalmazott Szabó Klára Petra és a fiatal festők nívódíját elnyerő Szakszon Imre alkotásaiból nyílik kiállítás a Tornyai-múzeumban. A Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóját követően pedig a tavalyi fődíjas Szabó Ábel mutatkozik be önálló kiállítással a közgyűjtemény épületében.
Forrás: MTI