Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Elkezdődött a vásárhelyi Papi-féle szélmalom felújítása

Elkezdődött a Dél-Alföld egyik legismertebb
szélmalma, a vásárhelyi Papi-féle malom felújítása; a várhatóan június végére
befejeződő munkálatok során megemelték a műemlék épület 15-20 tonnás
tetőszerkezetét is.

A népi műemlék felújítására a
hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeum 3,2 millió forintos támogatást nyert a
kulturális tárca pályázatán – mondta Nagy Imre, a közgyűjtemény igazgatója a
helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Ozsváth Gábor néprajzkutató felidézte, hogy
Vásárhely környékén egykor csaknem negyven szélmalom működött. Mára csupán három
maradt meg, ezek közül a legjobb belső állapotú a Papi-féle
szélmalom.

A malmokban egyszerre egy család csak annyi
gabonát őröltetett meg, amennyire egy, legfeljebb kéthónapnyi kenyérsütéshez
szüksége volt, hiszen az élelmet gabona formájában biztonságosabb volt tárolni –
tette hozzá a rekonstrukciót irányító szakember.

A május elején elkezdődött felújítás során
kicserélik a vitorlatengely hatalmas tartógerendáit, a mechanikai szerkezet
elkorhadt darabjait, kiszellőztetik a belső tapasztott falat, s elkészül a malom
új, csaknem húszméteres átmérőjű vitorlája is. Mivel a felújítás a tartóelemeket
is érinti, a munkához néhány centiméterre meg kellett emelni az épület
tetőszerkezetét is.

Műemlék épületről van szó, így a cserére
szoruló elemeket, például az Erdélyből hozatott tölgyfából faragott hatalmas
gerendákat közelítőleg azzal a technológiával készítik el, amelyet
száz-százötven éve is használtak – közölte a néprajzkutató.

A Papi-féle szélmalom Hódmezővásárhely
főteréről tizenkét kilométerre található. A patinás műemlék 1856-ban épült. A
Papi család egészen az 1940-es évekig működtette a malmot. A kis dombra épült,
csonka kúp alakú építmény külső átmérője csaknem tíz méter, az épület teljes
magassága pedig tizenhárom méter.

(MTI)

Megszakítás