Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ellenőrizték a szociális bérlakásokat

Fekete Ferenc települési képviselő mellett az önkormányzat munkatársai, valamint a Zsigmondy Béla Zrt. vízóra leolvasói is részt vettek azon az ellenőrzésen, amelyet a 118 szociális bérlakás lakóinál tartottak Hódmezővásárhelyen. Az alapvető lakástartozékok eladása, illetve megrongálása mellett az utóbbi hetekben több lakásnál ugyanis nem egyezik a bediktált vízmennyiség és a valódi vízfogyasztás mértéke.

Az önkormányzat munkatársai negyedévente tartanak ellenőrzést Hódmezővásárhelyen a Dobó Katalin utcán levő szociális bérlakásoknál. Erre azért van szükség, mert a lakók a korábbiakban gyakran eladták, vagy eltüzelték a lakás tartozékait, illetve közüzemi tartozásaik voltak. Fekete Ferenc, mint a városrész települési képviselője kötelességének érzi az ott élőket és az ott zajló eseményeket figyelemmel kísérni. A képviselő szerint a rendszeres ellenőrzésnek köszönhetően némi javulás tapasztalható.

– Sokkal rendezettebbek a házak, sokkal kulturáltabbak a körülmények. Akik ezeket az épületeket nem a rendeltetésének megfelelően használják, azoknak meg kell válniuk a lakástól. Ebben az esetben olyan albérlőket hozunk ide, akik örülnek, hogy fedél van a fejük fölött – tájékoztatott Fekete Ferenc települési képviselő.

A helyszíni bejáráson a Zsigmondy Béla Zrt. vízóra leolvasói is részt vettek, ugyanis több lakásnál a főmérő illetve az almérő összege nem egyezett.

– Azt lehet feltételezni, hogy a lakók olyan vízvételi lehetőséget használnak ki, amivel megkárosítják egymást, így mindig viták alakulnak ki. Ezt az ügyet rendbe kell tenni. Ezért a Zsigmondy Zrt. munkatársaival közösen tartjuk az akciót. Minden házban leolvassuk a vízórát és egyeztetni fogunk. Egyúttal a vízvételezés szabályait is ellenőrizzük – tette hozzá a képviselő.

A 118 szociális bérlakásban mintegy ötszáz ember él. Azoknál a lakosoknál, akiknél az ellenőrzés során szabálytalanság gyanúja merül fel, illetve tartozást halmoznak fel, az önkormányzat felmondja a bérleti szerződést.