Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Élő hagyomány emlékezik az aradi vértanukra

Az
aradi vértanúkra emlékezve koszorúztak a vásárhelyi Kossuth téri emlékműnél,
illetve a Kincses Temetőben található Hősök Kertjében.

A
kormány október hatodikát 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította,
arra emlékezve, hogy 1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a magyar
szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első
magyar felelős kormány miniszterelnökét. A vásárhelyi megemlékezésen Cseri
Tamás idézte fel a 162 évvel ezelőtt történteket. A képviselő hangsúlyozta,
hogy a magyarság életében élő hagyomány is őrzi az október 6-i mészárlás
emlékét.


Manapság az úgynevezett átlagember bár nem képes felsorolni az aradi
tizenhármak nevét, sőt legtöbben talán egyet sem tudnának megnevezni közülük,
de aligha van olyan magyar felnőtt, aki ne tudná, hogy magyar ember sörrel nem
koccint, hiszen az osztrákok sörrel koccintottak a kivégzések után. Ez a
legenda nagyon szemléletesen jelzi, hogy a gyakran kötelességszerűen letudott
megemlékezéseken túl milyen élő hagyomány őrzi az 1848/49-es szabadságharc,
becstelenül kivégzett tábornokainak emlékét – fogalmazott Cseri Tamás
települési képviselő.

A
Kossuth téri koszorúzás után a megemlékezők a Kincses Temetőben található Hősök
Kertjébe vonultak, ahol szintén a katonazenekar közreműködésével helyezték el a
megemlékezés virágait.

Megszakítás