Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Először rendez Cittaslow Vasárnapot Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
2011. szeptember 25-én szakmai napot szervez az I. Nemzetközi Cittaslow Vasárnap
alkalmából. Hódmezővásárhelyen, a Tájházban a helyi turizmus és vendéglátás, az
egészséges életmód témakörökben tartandó szakmai előadások mellett interaktív
tárlatvezetés, vívás és lovasbemutató várja az érdeklődőket, bemutatkozik a
közel ötven éve működő vásárhelyi Kankalin néptánc együttes. A programok között
lehetőség nyílik a vásárhelyi ízek valamint a VII. Bor-és Pálinkafesztivál
Hódmezővásárhely különdíját elnyert Sóshalmi Kövidinka
kóstolására.

Hódmezővásárhely 2010. óta tagja a
24 ország 147 települését felvonultató Cittaslow, azaz a „nyugodt,
élhető város” szövetségnek, melynek elsődleges célja, hogy a helyi kultúra, a
hagyományok megőrzése, a helyi termelés ösztönzése, a gasztronómiai és
környezeti értékek védelme és az egészséges életmód népszerűsítése által élhető
várost teremtsen.
Hódmezővásárhely
városa 2009. évben nyújtotta be tagfelvételi kérelmét a nemzetközi
mozgalomhoz. A csatlakozást a Cittaslow Bizottság éves találkozóján- 2009
novemberében- Perth városában, Skóciában jelentették be. Ezzel Magyarországról
elsőként Hódmezővásárhely vált a mozgalom tagjává.
A Cittaslow Vasárnapot a hálózat
elnöke, Gian Luca Marconi hozta létre azért, hogy a tagvárosok lakói világszerte
megismerhessék a mozgalmat.
Hódmezővásárhelyen  a Népművészeti
Tájházban (Hódmezővásárhely, Árpád u. 21.) 2011. szeptember 25-én 9
órától veszi kezdetét a Cittaslow Vasárnap, amelynek részletes
programja a következő:

9:00 Előadás a Cittaslow mozgalom és Hódmezővásárhely
kapcsolatáról a Tájház udvarán (Rókus Ákos), majd vívás, kardvívás bemutató a
Tájház mellett

9:30 Interaktív tárlatvezetés Terendi Viktória
néprajzkutatóval

10:00 Minden Nap Kultúra program bemutatása Beier
Ágnes vezetésével (interaktív foglalkozás)

10:30 Kóstoltatás – vásárhelyi ízek, közben: táncház
a Kankalin Néptáncegyüttessel

11:00 Szakmai előadások:

  • Hódmezővásárhely és térsége turisztikai kínálata
    (Mártonné Tülkös Ildikó)
  • Idegenforgalom Hódmezővásárhelyen egy szállásadó
    szemszögéből (Kismolnár Diána)
  • Egészséges életmód (Dr. Havasi Katalin)
  • Vadászati turizmus (Dr. Bodnárné Skobrák
    Erika)
  • Turizmus és vendéglátás (nemzetközi gasztronómiai
    hetek, vadászturizmus – Rostás Gyöngyi)
  • Borkultúra Hódmezővásárhelyen (Szabó Csaba) – közben
    a VII. Bor- és pálinkafesztiválon Hódmezővásárhely különdíját kiérdemelt
    Sóshalmi Kövidinka kóstolása

12:30 Szabadidős programok Hódmezővásárhelyen –
lovasbemutató, voltizsálás, terápiás lovagoltatás a Kéktói Ménes
jóvoltából

Megszakítás