Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Előzetesben a betörő tinik

Elrendelte az előzetes letartóztatását a Szegedi Városi Bíróság nyomozási bírája annak a két tininek, aki a megalapozott gyanú szerint óvodákba és iskolákba tört be Hódmezővásárhelyen és a környező településeken.

Mint ismert, óvodákba, iskolákba tört be Hódmezővásárhelyen egy 16 és egy 17 éves makói fiú. Azért volt szükségük pénzre, mert megszöktek az egyik gyermekotthonból. Az éjszakákat többnyire egy nádasban töltötték, de amikor megunták a „vidéki” életet, betörtek egy óvodába, ahonnan kiságyakat, takarót és párnát is loptak. Találtak egy földbe ásott bunkert is, ahová a lopott dolgokat elrejtették. A nyomozók a házkutatás során itt fedezték fel az eltulajdonított értékek egy részét.

A betörések során mindig arra törekedtek, hogy az élelmiszer mellett minél több készpénzt és gyorsan eladható értékeket találjanak, mivel ezekből tartották fenn magukat. A közintézmények mellett virágüzlet, magánházak és kerékpárok is áldozatául estek a fiatalok pénzszerzési akcióinak, amíg a hódmezővásárhelyi nyomozók el nem fogták őket. A bűncselekmény-sorozattal közel félmillió forintos kárt okoztak Hódmezővásárhelyen.

A két fiatal kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Elmondták a nyomozóknak, hogy Sándorfalván is féltucatnyi bűncselekményt követtek el, amíg ott egy épülőben lévő házban töltötték az éjszakákat. Ők jártak többek között az egészségházban, az orvosi rendelőben és az idősek otthonában is. Az is kiderült, hogy a fiúk ellen Békés megyében is büntetőeljárás folyik szintén vagyon elleni bűncselekmények miatt.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság mindkét tizenévest őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat, amit a Szegedi Városi Bíróság tegnap ügyészi indítványra mindkét fiatal esetében el is rendelt.

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság