Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Előzetesben a hódmezővásárhelyi gyilkosság gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba
helyezte a Szegedi Városi Bíróság szombaton azt a férfit, akit egy
fiatal nő megölésével vádolnak; a gyilkosság csütörtök este
Hódmezővásárhelyen történt – közölte a Csongrád Megyei
Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Szenti Szabolcs elmondta: csütörtök este egy tizenkilenc éves
tótkomlósi nő érkezett üzleti megbeszélésre egy huszonhat éves
hódmezővásárhelyi férfihez, akivel eddig ismeretlen okból vitába
keveredtek. Ennek következtében a rendőrség feltételezése szerint a
férfi megölte a nőt.

A holttestet pénteken fedezték fel, majd elfogták a férfit, akinek
a bíróság szombaton egy hónapra elrendelte az előzetes
letartóztatását – tette hozzá a hadnagy.

(MTI)

Megszakítás