Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Előzetesben egy több embert bántalmazó hódmezővásárhelyi férfi

Elrendelte az
előzetes letartóztatását a bíróság annak a 18 esztendős
hódmezővásárhelyi férfinak, aki több embert is bántalmazott az
alföldi városban egy átmulatott éjszaka után – tájékoztatta a
rendőrség hétfőn az MTI-t.

A fiatalember még a múlt héten erősen ittas állapotban minden
előzmény nélkül többször arcon ütött egy fiatalt az Andrássy utca
egyik szórakozóhelye előtt, majd a sértett barátját is meg akarta
verni, de az nem sikerült – közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád
Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A fiatal tovább fenyegetőzött, majd amikor meglátta, hogy egy
társa szóváltásba és verekedésbe keveredett egy férfival, odament és
bekapcsolódott a csetepatéba. Az áldozat ütlegeléséhez még egy
társuk csatlakozott, így hárman hagyták helyben az akkor már földön
fekvő sértettet. A férfi megpróbált elmenekülni, de a három
gyanúsított utánament, és egy kapualjban ismét nekiestek, majd
áldozatuk földre eső mobiltelefonját eltették – közölte a
százados.

A fiatalember ezután beverte a közeli Patyolat kirakatát, majd
bántalmazta a sértett segítségére siető másik két fiatalt is,
egyiküket egy padon is átlökte. A lakossági bejelentés után
helyszínre érkező járőrőrök mindhárom garázdát elfogták és
előállították – tudatta a szóvivő.

A 18 éves gyanúsított már nem ismeretlen a hatóságok előtt: még
fiatalkorúként több rendbeli zsarolás miatt felfüggesztett
szabadságvesztésre ítélték, és csoportos rablás és zsarolás miatt is
vádemelést kezdeményeztek ellene. Kihallgatását követően a rendőrség
őrizetbe vette, a bíróság pedig az ügyészség indítványára
elrendelte előzetes letartóztatását. Az ügyben a három férfi ellen
csoportosan elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés, kifosztás és
rongálás miatt indult büntetőeljárás.

(MTI)