Tegnap lakossági fórumot tartott Dr. Márki-Zay Péter polgármester, Dr. Kis Andrea alpolgármester, valamint a körzet önkormányzati képviselői, Dr. Berényi Károly és Fejes Péter a Susáni Olvasókörben. A járvány utáni első fórum volt ez, de mint a polgármester megjegyezte, inkább a járvány alatti, hiszen a veszély még nem múlt el, készülni kell rá, hogy bármikor újra visszatérhet egy nagyobb készültséggel járó helyzet.
A fórum különlegessége volt, hogy testvérvárosunk, Baja kezdeményezésére, ahol idén csak virtuálisan tudott megvalósulni az ilyenkor szokásos halászléfőző fesztivál, mi is bekapcsolódtunk a főzésbe. A fórum előtt a polgármester videóüzenetben köszöntötte a bajaiakat.
A Nyugdíjas Szövetség jóvoltából és szervezésében a fórum közben az udvaron szegedi recept szerinti halászlé főtt, mellyel annak végeztével megkínálták a még ott maradó megjelenteket.
A fórumon a polgármester beszámolt olyan, az egész várost érintő aktuális intézkedésekről, mint a városkártya hamarosan történő bevezetése, az önkormányzati ügyfélszolgálat felállítása, az aláírásgyűjtés az ATEV szagterhelése ellen, a tervezett havonkénti elektronikai hulladékgyűjtés, valamint az Ifjúsági Klub létrehozása a volt Sárkány helyén.
Helyi problémaként a lakosok főleg az utak rossz állapota, a vízelvezetés megoldatlansága miatt tettek fel kérdéseket, melyeket a városháza szintén jelen lévő alkalmazottai is igyekeztek megválaszolni. Elhangzott, hogy a hirtelen lezúduló csapadék mindenütt tud okozni problémát. Bár a járványhelyzet, és az elvonások miatt a város anyagi helyzete szűkös, ahol tudjuk, lehetőségeink szerint orvosoljuk a bajt.
Kiemelendő jó hír, hogy a lakosok és a város összefogásával hamarosan megújulhat a Réz utca, amely erre már régen rászolgált. Fejes Péter képviselő itt hamarosan egy külön fórumot is fog tartani csak az utcában lakóknak, akik anyagiakkal és munkájukkal is hozzá fognak járulni az út megújulásához.