Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Eltűntek a földes utcák, az úthálózat kiépítettsége meghaladja az országos átlagot is

Míg 1989-ben 135
földes utca volt Vásárhelyen, addig mára csupán 4 utca nincs leaszfaltozva –
tájékoztatta a tegnapi testületi ülésen a képviselőket Ékes József, a
Városüzemeltetési Csoport vezetője.

A folyamatos pályázati lehetőségek kihasználásának és a
város anyagi áldozatvállalásának köszönhetően több milliárd forintot költöttek
az elmúlt néhány évben Hódmezővásárhely útjainak és utcáinak javítására. A
rendszerváltás után a fő célkitűzés az volt, hogy ne legyen a városban földes utca
– 1989-ben 135 ilyet tartottak nyilván, ez közel 50 ezer méternyi földes
utcát jelentett, így a belterületi utcák burkoltsági aránya 62 százalékos volt. Ezt
mára szinte száz százalékra sikerült növelni, ugyanis mindössze Újváros
városrészben három utcának, a Józsa, a Pálma és a Tisza utcáknak nincs szilárd
burkolata, illetve Tabánban a Könyök utca egy rövid szakasza nincs
leaszfaltozva.

A utak tekintetében azonban még jobb az arány. A belterületi úthálózat  – amely magába
foglalja a zártkerti területeket, valamint az ipari utakat, a töltés mellett futó utat és szervízutakat is – még országosan
is előkelő helyen szerepel Hódmezővásárhely. A kiépítettség aránya majdnem
eléri a 80 százalékot, amely jobb a megyei, de még az országos átlagnál is.