Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Elveszett a kilencedik hely is a Kosársuli számára

77-95-ös vereséget szenvedett az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli a Budapesti Honvéd együttesétől, így az idegenben aratott kilenc pontos győzelem is kevésnek bizonyult, és biztossá vált, hogy a kék-sárga alakulat nem csípheti el a kilencedik helyet az NBI/B csoportban.

Jól kezdett a vásárhelyi csapat, azonban a fővárosiak hamar kiegyenlítettek. Három pontos Kosársuli vezetéssel kezdődött a második negyed, de gyorsan megfordult az állás. Fej-fej mellett haladtak a gárdák. Gyors és színvonalas volt a játék, egyik csapat sem tudott elszakadni. Félidőben 44-45-öt mutatott az eredményjelző.

A harmadik játékrészben egyre feszültebbé vált a hangulat a küzdőtéren, 65-61-es állással kezdődött az utolsó negyed. Izgalmasnak ígérkezett az utolsó 10 perc, a Kosársulinak a továbbjutáshoz meg kellett őriznie az első találkozón megszerzett 9 pontos előnyét. Ez viszont nem sikerült, a vége 77-95 lett. Így biztossá vált, hogy a kék-sárga alakulat nem csípheti el a kilencedik helyet az NBI/B csoportban.