Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Emlékkiállítás Mónus Ferenc tiszteletére

Mónus Ferenc
születésének 78., halálának 10. évfordulója alkalmából emlékkiállítást rendeztek
a Nyugdíjas Lakóparkban. Húsz család fogott össze és hozta el otthonról azokat a
kerámiákat, melyeket annak idején még a mester készített.

Mónus Ferenc egy
újvárosi fazekas család gyermekeként látta meg a napvilágot. A hagyományokat
követve, a fiúk formálták, a lányok pedig festették az agyagot. Ferenc is
kitanulta a fazekasság csínját-bínját és egész életében ennek élt. Megkapta a
népművészet mestere címet, valamint Pro Urbe díjjal is kitüntették. 1998 óta
állandó tárlata van a Városházán. Ezt a kiállítást egykori barátai rendezték
emlékére.

Az itt
bemutatásra kerülő alkotások vásárhelyi családok magángyűjteményiből származnak,
a kiállítást Hegedűsné Dékány Magdolna rendezte. Olyan tárgyakat láthat itt a
közönség, melyek két alkotó munkáját dicsérik, hiszen Mónus Ferenc és felesége
együtt dolgoztak egy életen át. A majd 80 alkotást felsorakoztató kiállítás egy
hétig tekinthető meg a Nyugdíjas Lakóparkban.

Megszakítás