Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Épülnek a járdák a Béketelepen is

Zajlik a járdaépítés a Kisfaludy utcában is,
ahol Fekete Ferenc adta át egy családapának az új járdához szükséges építési anyagot.

– A járdaépítési programra augusztus 31-ig
lehetett pályázni. Béke-telepen 23 lakó kapott támogatást a bizottság
elbírálása után. A Kisfaludy utcában egy apa és gyermeke dolgozik most is, hogy
október 31-ére elkészüljön a felújítás – mondta el Fekete Ferenc, települési
képviselő.

– Régi, megsüllyedt téglajárda van a házunk
előtt, ami már eléggé rossz állapotú. A támogatásnak köszönhetően most
rendbetesszük, így gond nélkül lehet majd gyalogosan közlekedni és a ház is
szebbé válik – mondta el Libor Ernő.

Hódmezővásárhely több utcájában is közös
erővel zajlik a munka, számos polgár szomszédjával közösen igényelte meg a
támogatást.

Az önkormányzat és a lakosság összefogásával
megvalósuló programban összesen mintegy 25 millió forint értékű építőanyagot
biztosít a város, amelynek segítségével 187 ingatlanhoz közel 4,5 kilométer járda
épül meg idén ősszel.

Megszakítás