Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Erdélyben jártak a képviselők

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város képviselő-testülete a hétvégén Erdélyben járt a csíkszentsimoni Csíki sörgyár meghívására.

 

A képviselők az út során a sörgyár látogatása mellett további programokon és megbeszéléseken is részt vettek. Nagyszalontán az Arany János emlékév kapcsán megkoszorúzták a költő szobrát, Farkaslakán pedig Tamási Áron író emléke előtt tisztelegtek. A Nyerges-tetőn lehetőség volt megemlékezni az 1848-49-es szabadságharc hőseire is. Szombaton reggel egy kedves meghívásnak tettek eleget a város képviselői. A Csibész Alapítvány és Ifjúsági Egyesület otthonában ismerkedtek meg az ott folyó munkával. A Csibész Alapítvány több száz árva gyermeknek viseli gondját Erdélyben. Szombaton délután Hódmezővásárhely testvértelepülésére, Gábor Áron szülőfalujába, Bereckre látogatott a testület, ahol a két polgármester aláírt egy memorandumot, amelyben a két település közötti további együttműködésről állapodtak meg. A jelenlévőket köszöntötte Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke is. A hivatalos program része volt a felújított Gábor Áron-emlékház és Bereck község helytörténeti kiállításának megtekintése is. Az utolsó napon a hódmezővásárhelyiek Székelyudvarhelyre látogattak, ahol eredményes tárgyalásokat folytattak Gálfi Árpád polgármesterrel, és megtekintették a Haáz Rezső Múzeumban a nemrégiben nyílt Erdélyi Panoráma című kiállítást.

Megszakítás